A gondozónő (Anikó) jegyzetéből
“Kedves Szülők!
Szeretnék tájékoztatást adni Petike 2 éves státusza alkalmából!
Súly: 12,5 kg, hossz: 88 cm (szerintem ez kissé túlzó, biztos cipőben, ruhában mérték)
Peti nagy általánosságban jókedvűen, mosolyogva érkezik reggelente, csak az udvaron való elválásnál akadnak bonyodalmak, de rövid idejűek. 
(amikor anyu viszi, és neki nagyon fáj a szíve ott hagyni, amit nyilván megérez Peti is! Néha előfordul, hogy nálam is sír, ölbe kell venni, de hamar megnyugszik)
A reggeliből változó étvággyal fogyaszt, teljesen rapszodikus nála, hogy mikor mennyit igényel. Előfordult, hogy úgy érkeztek, reggelizett otthon, ennek ellenére még a bölcsiben is megevett egy negyed szelet kenyeret. De előfordult, hogy éhesen jött, és itt sem fogyasztott semmit. (általában mindig együtt reggelizünk, és aztán indulunk, kivéve, ha nagyon későn kel, és nekem rohanni kell még munka előtt ügyintézni, akkor reggelire viszem be). A teából nagyon sokat tud inni, étkezésenként 2-3 pohárral (otthon ritkán van édes folyadék, étkezéshez csak víz, ilyenkor ezek szerint bepótolja ).
A kedvenc zöldségfélék közé pedig felkerült a paradicsom, és a paprika is (fura, ezt otthon meg nem eszi, ill. belekóstol, de kiköpi a héja miatt, miután megrágta). Az uborkát megkóstolja. (otthon is, de kiköpi, kivéve a savanyú uborkát, azt szopogatja!)
Étkezés után fúrózik, szerel, vagy dömperezik.
Az udvaron imád lenni. A homokozás mellett a motorozás a fő játék, de a nagyobbakkal is gyakran elvonul és “bandázik”. Ilyenkor egy kis zugba - ami lehet a kisház, a kukacmászóka, vagy a földbe épített kishajó- elvonulnak és egy kitalált történetet elevenítenek meg. (Le vagyok döbbenve! De jó lenne látni! Ilyet még nem tapasztaltam, mert a házbeli többi nagyobb gyerek tudomást sem vesz róla…). Petit abszolút bevonják a játékba, ami nem általános, hisz van közöttük 1 –1,5 év de vele kivételt tesznek, a nagyok is igénylik a jelenlétét. Meghatározó személyisége a csoportnak, aktív tagja közösségünknek. Hosszú órákat töltenek el ilyen alkalmakkor, néha a szőnyegen “elbáboznak” a műanyag figurákkal, vagy könyvet nézegetnek, amit természetesen Peti is követ, teljesít. Elfogadja a nagyobbak irányítását, ötleteit.
Gondozási műveletekben történtek apró változások. Pelenkacserék alkalmával a WC-re ültetem, amit kicsit bizonytalankodva az elején, de elfogad. Mindig mellette maradok közben és fogom a kezét, hogy ezzel is biztosítsam, biztonságos a művelet. Produktum még nem alakult, de elfogadja a helyzetet és nem tiltakozik ellene, a végén még mosolyt is ki tudok csalni belőle. (Otthon is szokás, hogy fürdésnél, mikor már pucér, mutat a WC felé, mondja : piszi, és megyünk üldögélünk egy sort a budin, fogom a kezét én is ugyanígy, de egy csöpp, annyi pisi se jön. Viszont pár pillanat múlva, már szál is le, lehúzza a WC-t, nagyon elégedett, kezet mosunk. Ő ezzel elvégezte a dolgát… ).
A pelenkázás alkalmával megtörtént ölelkezéseket most a WC elé helyeztük át, mert amikor adom rá a pelenkát állva, átöleli a nyakamat, és hozzám bújik, tekergeti a copfomat, és széles mosollyal jelzi háláját, szeretetét. (Imádnivaló cuki bogyó! Elalvásnál is automatikusan nyúl a hajam felé, a tincseimet morzsolgatja félig aléltan, imádom!)
Kézmosásnál a szappanozás a kedvence, de a törülközőjét még összekeveri a másikéval.
A legutóbbi státusza óta még jobban megnőtt az étvágya, de csak az eszi jóízűen, amit szeret, például meggyszószt pirított darált hússal (na ezt se csináltam még otthon!), az édességeket, a leveseket. Önállóan kanalaz, néha kéri a segítségemet.
Szereti a gyümölcsöket, a szezonálisat is szívesen fogyasztja (meggyet, cseresznyét). (Imádja a dinnyét, málnát, amit úgy eszik, ahogy Dana megmutatta neki: a pici ujjára húzva…). 
Amikor az ágyához megy, lefekszik cipőstül, és mosolyog rá, mikor megkérem, hogy vegye le, és huncutkodik.
Nagyon jó alvó lett, már előfordul, hogy 3 órákat is alszik. (Sajnos itthon mindig másfél óra a standard, nagyon ritka a 2 óra).
Jókedvű, vidám kisfiú, maximálisan meghálálja a vele töltött időt, a szeretetet, a figyelmet. Nagyon igényli az odafigyelést, a törődést, a vele való foglalkozást.
Tisztelettel:
____”
…………………….
Olyan jó volt olvasni a leírást, mert ezekből semmit nem mesélnek, mikor érte megyek, csak annyit, hogy evett, vagy nem evett (gyakran van, hogy semmi ebédet nem eszik, pl. salátafőzelék, cukkinifőzelék esetén); és hogy jól aludt, egyébként “nem volt semmi, minden rendben volt”. De hogy bandázik, szerepjátékot játszik, hát ez fenomenális! És, hogy a nagyok elfogadják őt, és fontos tagja a csoportnak, ezt olyan jó lenne látni. Emlékszem a beszoktatás idejére, vagy utána sokáig csak annyit láttam, hogy ő egyedül kóvályog, megragad valami játékot, és elmolyol vele. A többiek meg egymástól akarják kivenni a játékokat, de hogy együtt játszanak, ebben a korban egyáltalán nem jellemző. Szuper kis csoportunk van! Kár, hogy majdnem mindenki elmegy belőle, ami azt jelenti, hogy jövőre Anikó egész ősszel, és télen beszoktatni fog, ami Petit rettenetesen meg fogja viselni, hisz akkor azt a kisgyereket veszik fel ölbe, és ölelgetik, aki épp elszakad az anyjától. És ezt kéthetenkénti ciklusban… Eddig ő volt a központ, a főcuki, a legimádnivalóbb charmour, aki mindig elbűvölte Anikót is, Dettit is. (Szegény Detti, 24 évesen kórházban műtötték, valamit kivettek belőle, és várják az eredményt…
)
Holnap bezár a bölcsöde, a gondozók már nagyon várják, én kevésbé, hisz kezdődik a húzós időszak, mikor hárman (anyu, Zsuzsa néni és én) felváltva próbáljuk meg átvészelni az 5 hét szünetet plusz a tánctábort, amire csak Danával ketten megyünk. Ráadásul nyáron, jó időben isteni a bölcsődei élet! Egész nap kint vannak az udvaron, reggeli után rögtön mennek ki, és ott veszem át. Nem kell átöltöztetni, váltócipő sem kell, kényelmes, könnyed az átadás. A gyerekekben kevesebb az agresszió, mert a nyílt téren van mozgásterük, a sok kis motor kint tekereg, kavarog. Peti (Dana) régi kisautóját is valaki mindig használja, nagy kincs, mert lehet bele pakolni. A homokozó tele gyerekekkel, felettük árnyas napellenző. Sőt, nagy melegben még a “buzgárokat” is megengedik, és a feltörő kis szökőkutakkal hűsítik a gyerekeket. Peti érdekes módon, ezt nem mindig élvezi, pedig az orrán mindig gyöngyözik az izzadság, folyton melege van.
Olyan cuki, tömör-gyönyör a kis husija, nem kövér, jó kis masszív kisgyerek, lehet folyton gyömöszölni.
És ahogy kezdi formálni a szavakat, egyre többet, nagyon selypítve, de már jól felismerhetően. És a mondatokat százszor ismétli: “Ement a bácsi; Ement a busz; Óiási busz, óiási vau, maár /madár/, baba”. Minden repülőt kiszúr fenn az égen, és lenyűgözve figyeli. Balatonnál a hajók ragadták meg, azóta is minden kis könyvben mutogatja: hajó – a vitorlástól a kis csónakig.
Elkezdtem neki mesét olvasni. Apuéktól megkaptuk az első Boribon könyvet: “Boribon és a focilabda” címmel, és ezt minden nap el kell olvasni. Ha talál rá palimadarat, vagy itthon vagyunk, akkor naponta többször is. Egy “picit” unom már, de tudom fontos a gyerekeknek, hogy százszor ugyanazt végighallgassák. Mikor jön az a rész, hogy Boribon rossz irányba rúgja a labdát, és eltalálja az állatokat, mondja előre: “Pff, bochánat béka!” . A neveket sem tudja kiejteni: Boribon, Annipanni – jó bonyolultak, viszont a Bencét tisztán ismétli.
Beül az ölembe lefekvéskor, fogja a cumisüvegét, amit szopogat, tekergeti a haját, vagy az enyémet, és elmélyülten hallgatja századszor is Boribon kalandjait. Próbáltam más mesekönyvet: Petikönyvet pl., de semmi... Boribon, és semmi más!
Néha ki lehet jönni a szobájából elalváskor, ha nagyon forgolódik, és nem tud elaludni, én pedig már megunom, mert lenne tengernyi házimunkám. Ilyenkor hangosan teszek-veszek a nyitott ajtó mellett, és többször előfordult, hogy elaludt. De erre nem lehet építeni, mert van, hogy csak felülök, vagy kiugrom pisilni, vagy megpróbálok kisomfordálni, és azonnal elkezd sírni.
Az egyik új játéka, hogy a hasát simogatja, ha póló van rajta, amit fel lehet húzni. Engem lefektet a földre, az én hasamról is felhúzza a pólót, és az ő pucér hasával ráfekszik. Ez még hagyján! De aztán jön az a rész, mikor rám ül, és nagyokat ugrik a hasamon. Akármennyire is feszítem a hasizmom, elég fájdalmas művelet! És ezt végtelenségig képes ismételni. Minél nagyobbat nyekkenek, annál jobban tetszik neki.
Most veszélyesebb dolgot talált ki: az erkélyen feláll a kisasztalkája, kisszéke tetejére, hogy jobban kilásson az udvarra, és figyelje a gyerekeket. Ez még akkor is rémisztő, ha mellette állok. Csak reménykedni merek, hogy a többiek nem engedik ki felügyelet nélkül.
Dana ritkán vigyáz rá, igyekszem nem igénybe venni, bár már nincs tanulni valója. Viszont nincs is itthon, mert mindig valamelyik barátnőjénél van a szünet alatt, mikor nem megyünk nyaralni. A barátnői mind imádják Petit, és közösen hancúroznak vele, mert egyiknek sincs kistestvére. És Peti imádja, hogy közéjük bújhat az ágyba, és két lányt ölelgethet , azok meg elolvadnak tőle…
De lesz egy-pár napunk hármasban is. Már kipróbáltuk a hármasban biciklizést az új biciklimmel (mármint számomra új, mert egyébként használtan vettem), amit imádok! Már mentem vele munkába (mivel hegyen lakom, ez masszív 1 óra be a munkahelyre, és döglesztő másik óra hazafele, felfelé a dombra. Nagyon élvezem, főleg a Duna-parton való kerekezést, bár ez sokkal nagyobb kerülő, de ennek legalább kirándulás, szabadság, meg nyár hangulata van. Nagy melegben nem egy élvezet tekerni, és esőben sem, de mindkettőben volt részem, és túl lehet élni.
Danával ez a “kis” (6 órás program lett végül) hétvégi kirándulás némi duzzogással, és kék-lila-zöld foltokkal ért véget. Ő ugyanis nem arra akart hazajönni, amerre én (egész jól kitalálta az irányt, csak autóúton nem szeretek menni, mert büdös és veszélyes), ill. egyszer álló helyzetben a bicikli majdnem eldőlt, rajta a gyerekkel, és lábbal támasztottam meg a súlyt, hát ettől kissé “ütődött” lettem. Úgy néz ki a combom, mintha jól összevertek volna. Nem túl nőies… Szoknya, sort kizárva, pedig itt a hőség!
De mindesetre sokkal jobb program, mint itthon lődörögni a kertben. Peti meg elüldögél hátul, bár egy idő után már unja, és magyaráz, fogalmam sincs mit. A hétvégére még ki kell találni egy árnyas biciklitávolságra lévő úticélt, mert a lakásban nem szívesen maradnék, kint rekkenő hőség, kánikula riadó. Jó lenne biciklizni, de megdögleni sem akarok. Ráadásul 1-kor alvásidő, ez limitálja a lehetőségeket, bár a Danával tett városligeti kiruccanás alatt elaludt Peti a biciklin, de ez nem túl ideális, mert nagyon kidől… és a súlya elhúzza a súlypontot is.
Holnapra záróakkordként vittem egy tortát a bölcsibe, Peti szülinapján már zárva lesznek, legyen az utolsó nap ünnepnap!
Hála a Jóistennek, hogy ilyen helyre, ilyen gondozónőkhöz vezérelte Petit, nem is tudom, hogyan köszönjem meg neki azt a szeretetet, és türelmet, amivel vele foglalkozik. Nagyon nehéz volt Petitől elválni, és bár néha üti-veri egy agresszívabb kisgyerek, vagy nem eszik ebédet, kicsit sírdogál, de alapvetően ennél jobb helyet nem találhattam volna!
Az én kalandjaim pedig a Társkereső Klubban folytatódnak, jó programokkal, de kevés hozadékkal, mert a két halmaznak -az engem választók és a nekem szimpatikusok -nincs metszete. Aki nekem tetszene, mind tíz évvel fiatalabb nőt keres, gyermektelen, “homokóra” formájút. Már kiütést kapok ettől a kifejezéstől, annyiszor olvastam, mintha ez bármilyen tartós kapcsolatnak záloga lenne, és Marilyn Monroe-n, és a modelleken kívül átlagos nőnek kevésnek van. Ezzel gyakorlatilag azt a szegényes férfi igényt jelzi,tömegével, hogy a férfi szívéhez a női mell méretén át vezet az út… A személyes kisugárzás teszteléséhez el sem jutunk, mert az ötvenes ürgék nekem öregek, a negyveneseknek pedig én vagyok az. Akadt azért több röhörészős, kávézóban feszengő randi, de úgy tűnik a szívem még nem szabad, egy pasinál se merült még csak a gondolata sem bármi komolyabbnak, bár van akit én választottam. Ha hozzám akarna érni, attól meg egyenesen kiverne a víz…
Viszont a sárkányhajóevezés, a táncos partik remekül sikerültek, ritkán éreztem ilyen jól magam. Egyedül el sem jutnék ilyen helyekre, úgyhogy nem bántam meg, hogy leszedtem magam a silány online oldalakról, és egy normális – bár igen költséges- irodába regisztráltam.
Én meg szépen férfiasodom, mintha a vonásaim is megkeményedtek volna már. Egyre határozottabb, és kategorikusabb vagyok, ami azért ilyen mértékben nem előny. Egyre több mindent meg tudok oldani egyedül, vagy segítséget tudok hozzá szerezni, de ez nem jó irány. Egyre nehezebb elképzelni, hogy valakivel megosszam az otthonom, és ő fog dirigálni felettem, vagy osztja be az időm.
A családunkra nehéz idők járnak ebben az évben. A két nagymama elvesztése után most válságos helyzetben van a mostohaanyám sorsa, aki súlyos cukorbetegségben szenved, ebből kifolyólag veseelégtelenség (vesedialízis naponta 4x), csontritkulás (emiatt combnyaktörés), és gyomorfekély, aminek következtében vért hányt. Hihetetlen erős szervezete küzd az élettel, de most úgy tűnik feladni készül……..
S bár ő nagyon megkeserítette a gyerekkorom, sok fájdalommal, és hiánnyal lett teli miatta, a lányomat már igazi unokaként szerette. Szegény apámat nem tudom elképzelni nélküle! Tolókocsiban, folyamatos oxigén maszkkal is, de azt szeretné, ha örökre mellette maradna… Ez még a keménynek látszó lányukat is megrendítette. Ez a vágy, és ragaszkodás az igaz szeretet jele, az élet lassan csiszolta össze őket, a sok vihar, háborúság elmúlt már rég.
Az életük évek óta csak a betegségről szól, ez átszőtte mindennapjaikat, az állandó félelem, kivizsgálás, orvos, és reménytelen állapot. De ehhez is hozzá lehet szokni!
És hiába tudjuk, sejtjük, hogy nem marad ez így mindörökké, hogy előbb-utóbb kipukkan a lufi, összedől a kártyavár, erre nem lehet felkészülni! Mindig sokkoló, mindig letaglóz. 60 éves volt januárban! Én csináltam neki heteken át a életét felölelő DVD-t, végigélve a képeken keresztül újra az ifjúságát, az én gyötrő gyermekkorom. A zene, amit Edina választott hozzá, olyan horderejű volt, és hatásos, hogy mikor néztük, mind sírtunk. Mintha a nekrológját láttuk volna… Milyen dermesztő érzés ez most!
De az életösztön olyan erős, ami köti e fonálon függő földi léthez, hogy a vért köpő, alig működő mégis túlélő test újra és újra nekiindulni képes, mert szeretik, mert ragaszkodnak hozzá, mert hiányozna a Föld szépsége, az unokák nevetése. Kérdés, hogy vajon meddig és milyen minőségben..…?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése