(A beszámoló egy részét Olaszországban írtam, így ékezetek nélkül való, nem volt energiám mindent átírni.)
Fura ez a modern világ.
Itt ülök Olaszország egy távoli pontján egy bungaló teraszán, es kapcsolatban vagyok a világgal.
Kint esik az eső, első alkalommal ittletunk óta. Eddig kellemes, szellős napos idő volt, a tengert kellemesen borzolta a szel. A part homokos, es hosszan benyúlva is homokpadon alacsony a szintje. Nagyon élvezik a gyerekek. A kicsik is, mar nem zavarja oket a sos viz, nincs rajtuk karuszo, egyedul rohangasznak egy vizipisztollyal, es kergetik egymast, vagy a lanyokat, akikbol van egy jo csapat. Ezek mind rajonganak ertuk. Peti is belemereszkedik mar nyakig, de azert folyton resen kell lenni, mert a viz melyul itt ott. A homokpadok kozt hamar melyul, ott lehet uszkalni. A nyilt vizet ugyan eltakarjak a sziklakorlatok, de ha nagyon akarnek, ki lehet uszni mogejuk. De valahogy nem akarodzik odamenni.
Jo itt nagyon. Meglepoen, es csudalatosan jo. Olyan, mint egy kibuc, vagy egy falu. Kozel mindenkinek a hazacskaja, egyforma kis epitmenyek, konnyu szerkezetes hazak, nagy terasszal, viszonylag kicsi pakolohellyel.
De mar megszoktam, elso nap kisse nehez volt atallni a húgomék bioritmusara, és napirendjére a késői délutáni alvásra, a késői vacsorára, a gyerekek tévézésére, és éjszakai kukorékolására. Valamint meg kellett barátkozni a mini szobával, amiben ketten már megfordulni sem lehet, ruhák csak sűrítve férnek a szekrénybe. Bár szerencsere itt keves idot toltunk. A gyerekek reggel elkezdenek biciklin nyargalaszni a tobbi barataikhoz, es hol az egyik, hol a masik haznal jatszanak. Peti rohangaszik Ruben utàn (aki 4 eves, a hugom legkisebb csemetei), es igyekszik ot utanozni. 
A nagyobb lanyok egybeolvadtak a taborral, alig latni oket jo idoben.
A lanyom kivalasztott egy 9-10 eves forma kislanyt: Asia-t, es baratait, es azokkal teszi-veszi magat. Idonkent azert ra lehet venni, hogy napi ketszer fel orara figyeljen az occsere, amig mi Nomival tornàzni megyunk (aqua-gym van a vizben, meg reggeli nyujtas). Ezen kivul meg elmentem idaig futni, ami a sok kihagyas utan nagyon nehez volt, a terdem miatt nem is jo, de most ez a lehetoseg adodik. Futottam mar a tengerparton mezitlab, meg a lanyom futocipojeben atfutottam a szomszed strandra, csak kisse rossz idoben, mar meleg volt, es folyt rolam a sajat levem...
De igen orultem a teljesitmenynek, megha nem is birtam egyvegteben a 45 percet, es kozben eroteljes gyaloglassal tarkitottam a nyargalaszast.
Tegnap nekiindultunk nyolcan biciklizni, ami azert nem volt egyszeru vallalkozas a kisgyerekekkel. Petit en vittem, velunk nem volt baj, de a kislànykak, meg a kisfiuval az orszagut mellett menni egy szakaszon azert veszelyes volt. Latszik, nem szoktak hozza, mert nem voltak megfeleloek a lampak. Igy akinek volt elol lampa, az ment elol, akinek volt hatul, az ment hatul...
Amugy a sportert meg nem mozdulnanak, de a pizza legalabb vonzo celpont volt.
Pedig muszaj mozogni, mert a hugom igen jol foz... es persze pasta minden nap az ebed. És rengeteg édesség, fagyi, tarkítja a napot. Nehéz ellenállni. Erről le is mondtam az első pár nap után…
A hugom gyerekei finnyognak, valogatnak, igy egy ebednel ket-harom fele teszta keszul. Az enyimekkel szerencsere nem vallok szegyent, minden megesznek szepen. A tengeri levegotol meg is ehezik mindenki. Sajnos az unokatesok rengeteg edesseget esznek, ami nagyon rossz pelda, nem nem nevelhetem at oket. Igy persze Peti is folyton ker. A nyaloka volt a veg, attol mar kiakadtam. Ugyhogy annyit sikerult elernem, hogy ezt legalabb ne Peti elott egyek.
Vekonykak egyebkent mind, kiveve a hugomat...
Minden este tanc van a gyerekeknek, amire mindig ugyanaz a zene, meg a koreográfia (gesztikulálás inkább, némi lépéssel fűszerezve), ezt mar mindegyik tudja kivulrol, kiveve a kicsiket. Napkozben, pedig a tengerparton ketszer fel orat mennek a tancok, ugyanazzal a koreografiaval, es szamokkal. Ezt is mar nagyjabol megtanultuk. Ilyenkor apraja-nagyja osszegyulik a szinpad elott, es fiatal, oreg, gyerek es kamasz, aki szeret mozogni, mind egyutt tancol. Aki meg nem is all oda, az a vizben ropja. A lanyom, akarhol is van napkozben, mikor meghallja a zenet, mar rohan oda. Eleinte tartozkodott, mert nem tudta a szamokat kivulrol, de most mar nagyon megy neki.
A fiuk pedig csapatosan kovetik tavolrol... :-) Odamenni, megszolitani nem merik, de ahol o tancol, ott tancolnak ok is az ossznepi ugra-bugran, es nagy orommel jatszanak a kicsikkel, mert igy a kozeleben lehetnek. Mi meg a hugommal mosolyogva figyeljuk a bena aktivitasukat. :-) Megkerdeztek Carlot, hogy megis hogyan lehetne becserkeszni, hat erre csak batoritani tudta oket, hogyha egy hetbe telik el, mire megszolitjak ot, sehogy, mert a kovetkezo heten elmegy, ugyhogy batrabban egy kicsit! De tegnap pl. remek alkalom lett volna. Tancos este volt, ahova a lanyom is lenezett. De csak a mozgasserult ertelmi fogyatekosok, es a 70 ev felettiek roptak. :-) Dana azert beallt, bar nem tudta a lepeseket. De tanitgattak a bacsik, akik felkertek, meg ha kisebbek is voltak egy fejjel nala! .-). Ket srac egymassal ugrabugralt, de azok sem mertek felkerni... Hihetetlen, hogy tanulnak ezek meg udvarolni? Mindegyiknek csak a markas alsonadragjan jar az esze, es az feltetlenul logjon ki a gatyabol... de felkerni mar nem merik a lanyokat, pedig minden kamaszlany imad itt tancolni.
En meg nem voltam ilyen ket hetes pihenos nyaralason, de a varakozasaim ellenere remekul ereztem magam. Es meg olvasni is volt idom egy kicsi, amig Peti aludt, vagy tevet nezett.
Este mar nem tudok olvasni, olyan keson fekszenek a gyerekek, hogy en is veluk alszom. Es a siesta idot is alaposan kihasznalom... ha elobb ebredek, akkor azert akad ido. Meg most, hogy rossz az ido, a gyerekek tobbet neznek tevet, igy tobb idom van olvasni. Csak a lanyom nyaggat mar, hogy kapcsolatba lephessen a vilaggal...
Danat végül nagy nehezen sikerult rakunyeralnom, hogy jojjen el velem es Petivel biciklivel a kozeli varoskaba a tengerparti setanyon. Bár esovel kezdodott a reggel, aztan friss napsutes jott, de a biciklizeshez remek volt az ido. A varoska helyes volt, bar a “foteret” nem talaltuk meg elsőre (ezt később egyedül vettem be Petivel)… oly picike volt. Aztan miutan kerdeztem, hogy tulelheto volt-e ez a szuk egy oracska (mi Petivel tobbet kerekeztunk meg a jatszoterre), vegul csak kibokte, hogy egesz jo volt. Neki is hianyzik a sport, ahogy nekem is. Futkoraszott, de itt nem talalta meg meg azt a mennyiseget, amitol kellemesen elfaradt volna.
A Ticket to Ride nevu vonatos foldrajzi strategiai jatekot jatsszottuk három napig, amíg rossz ido volt, most mar a gyerekeket is be-be kapcsolva. Legalabb tanuljak Europa varosait, amiben meg a szuloknek is nagy hianyossagai vannak... Mi a hugommal nagy izgalommal jatszunk, hogy sikerul-e osszekotni a varosainkat, Carlo folenyes biztonsaggal altaban nyero pozicioban végzi. Hihetetlen, hogy altalaban ronggyá minket, pedig most ismerkedett csak meg a szabalyokkal. Neha Dananak is sikerul a győzelem. Ok ugyanis sokat jatszanak az apja barati korevel, ahova regen is tartoztam, de immaron 5 eve nem volt lehetosegem tarsasozni. Nagyon elveztem a vesztesegek ellenere a jatekot! Nagyon hianyzott mar.
Annak viszon orulok, hogy végül nem halt ki a ferfi nepbol a kezdemenyezes egeszen. A fiuk azert csak kozel mereszkedtek, a kislanyok nem kis oromere. Mire jo, ha az embernek van egy kiskolke, aki mindenkivel baratkozik. Ruben (4 eves) egyedul jarja be biciklivel a kis campingfalu teruletet, es az osszes nagyfiuval osszehaverkodott. Az o reven szepen kozelebb jottek a fiukak, az egyik ebedre, a masik egy tarsasjatekra. Nem oltozik Dana dogosen, egyszeru polo, sort, tornacipo, nem is hordja fenn az orrat, de mindig nehez atlepni a kozeledes hatarat. De orulok, hogy sikerult nemelyiknek. Igy, most, hogy a baratnok elmentek a rossz ido folytan, azert csak lett masik tarsasag, amitol jo a hangulat.
Az esti tancnal ki volt talalva otletesen, hogy vezetett egyszeru ossztanc volt animacioval, igy akkor is ott ugrabugralhattál a masik kozeleben, konnyen kovetheto egyszeru lepesekre, ha batortalan vagy. A lanyom nalam meg kevesbe kozvetlen, igy teljesen kizart, hogy o felker egy idegen sracot, ha az nem a haverja. Es ugyanolyan idetlenul mosolyog, ha egy kedves fiu kozelit, ahogy annak idejen mi, es ahogy minden no es lany, akar 7 akar 70 eves. 
Meglátogattuk egyik nap San Benedettot (az azonos nevu asvanyviz innen szarmazik). Nagyon helyes kis varoska, kicsit sziciliai hangulatu. Utkozben elakadtunk egy nevezetes helyen: egy oriasi cipoboltban…
Eljutvan a varoskaba igen finom pizzat ettunk osszehajtva, mint egy lepenyt. Aztan isteni fagyi jott. Olyan fekete volt a “Fondante” csoki, mint a kedvenc 80%-os Lindt csokim! Petinek sikerult a pizzaval osszekennie a polojat (amibol semmi nem folyt le egyebkent), a fagyival lecsopogtetni a nadragjat, vegul eltaknyolt a varos egyetlen pocsojajaban. Záróakordként Ruben osszekente a hajat fagyival.
Megismerkedtem a petanggal is, és nem is voltam olyan béna benne, mint vártam. Bár Carlo labdaérzékét nem lehet überelni, ill. megközelíteni sem. És Nomi is elég ügyes benne.
Sikerült tejeskávé színű rozmárrá válni a két hét alatt. A mozgás sajnos nem ellensúlyozta a folyamatos zabálást… 
Az út dögletes volt hazafelé, 5-6 óra autóval, aztán repülés.
A hugomek vonatoztak, ok már nem férnek be a jarganyba. Késett a vonatuk, így rohamléptekben levadásztuk őket Milano irdatlan dugójában. A reptérre szűk egy órácskával értünk ki csak indulás előtt. Ott viszont megszívattak az egyik kézi táskával, mert ami idefele ingyen jött, visszafelé dupla díjért ment. Ennek kifizetésére annyit vártunk, hogy majdnem lekéstük a gépet. El is tévedtünk, kétségbeesésemben már hiszti határán voltam, sírtam, hogy nem találjuk a megfelelő kaput. Az olaszok nem voltak épp segítőkészek… Végül az alagút végén megláttam a fényt… ill. megláttam a kapu számát, amit elvétettünk korábban, így fél vagy 400 métert rohantunk vissza Petit és kézibőröndöket, táskákat cipelve, ráncigálva magunk után. Utána még órák múlva is remegtem, ahogy belegondoltam, hogy kb. 5 percen múlott… Peti is sűrűn emlegette, hogy nem találtuk az utat, és ő nagyon futott…
”Fekete ” (azaz nem szerencsés) nap volt az a péntek, ahogy anyám utólag elárulta, így kő esett le a szívéről, mikor végre megírtuk, hogy szerencsésen megérkeztünk.
És valóban gondoskodó kezek kísértek végig, de leginkább a húgomé, aki oly boldog volt, hogy együtt tölthettünk két hetet, hogy annyit, de annyit tett, segített, vásárolt, főzött, törülközőket, ágyneműket, gyerekruhákat hozott, hogy nekünk minél kevesebb csomagunk legyen.
Gyerekekkel nem is lehetett jobb nyaralást elképzelni!
Mostanra nagyjából sikerült kipihenni a nyaralás és utazás fáradalmait. Már csak a 300 kép rendezgetése van hátra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése