Miközben a választás botrányoktól hangos adását hallgatom, tele szomorú hírekkel, Peti alszik mit sem sejtve, hogy jövője mától talán új irányt vesz. No, ebben ugyan nem hiszek, de hátha tényleg Lehet Más a Politika... A kis ember nagy szavakat használ, mintha a világot, a magyarok igen ravasz gondolkodását meg tudná változtatni, és innentől mindenki becsületes lenne. Amióta a magyarok itt vannak e kis hazában, István királytól, a dzsentri világon át, Móricz panamáin keresztül a magyar ember mindig képes volt egymás torkát átharapni, ha érdekei úgy szolgálták. Ma sincs ez másképp, csak a szereplők, és a szlogenek változtak. Hogy nekünk mit hoz ez, ki tudja? Éljük az életünk, próbálunk boldogulni ilyen, és amolyan egyre nehezebb anyagi, és gazdasági körülmények között. De míg egészségünk van, és örömet hozó szerelmetes gyermekeink, akiket el tudunk tartani, addig olyan nagy tragédia nem lehet. Mindannak ellenére, hogy érkeznek a hírek mindenhonnan 3 napos napfogyatkozásról 2012 körül. A 30 órás nagy sötétség időszaka, amit csak át kell aludnunk, és aki képes változni, alkalmazkodni, rugalmasan, nyitott elmével az élethez hozzáállni, annak új szellemi út következik. Tehát változás lesz, ill. már van, hiszen soha ennyi spirituális út, irány, mód nem volt. Csak nyitni kell, figyelni, befogadni. Készen kell állnunk az új útra, mert akkor is eljön, ha nem hiszünk benne. Feladatunk van, mégpedig kihozni magunkból a legjobbat! Feltérképezni képességeinket, és aszerint élnünk. Nem tehetjük meg, hogy alszunk, vegetálunk, szenvedünk, és nyelünk. Nem, mert az élet elsöpör felettünk, és nincs még egy esélyünk meglovagolni a változást! Ha másért nem, gyermekeink jövőjéért. A jövőt ők fogják jelenné formálni. És nekünk rá kell ültetnünk őket a változás szelére, nem adhatunk át kész gondolatokat, nem állíthatjuk magunkat piadesztára, mert nekik mindent meg kell dönteniük, újjá kell formálniuk a világot!
Kicsiben a változás nálunk is elkezdődött. Dédi visszafogadott a családba bennünket, Peti tündéri arca, mosolygós kis tekintete, tündéri gőgicsélése, tipegő, topogó járása elbűvölte őt is. Ma is dédit látogattunk, a költészet napján, József Attila születésnapján dédi születésnapját is ünnepeltük szerényen. Pedig Peti ismét beteg. Szörcsögő, hörgő hangokat hallat, mind egy kis Darth Vader. Érzékeny kis szenzorai minden bajom leképezi. Tudom, hogy a gyermekek betegségei 7 éves mindig a szülőről, a szülőnek szólnak. Nem tudja elmondani mit érez, a betegség beszél helyette. És olyan szivettépő, mikor meghallom a szinte fuldokló sírását éjszaka, mikor nem kap levegőt (szó szerint ezt érzem én magam is sokszor lelkileg), szenved, sír. Mit sír, üvölt! És az embernek fáradtan éjjel másfél óránként ébredve nincs már türelme, kegyetlen két éjszaka volt! És akkor semmi se volt jó. Se cumi, se ringatás. Csak szopi alatt hallgatott el, de levegőt közben sem kapott. Aztán, ahogy a cicit elengedte pici szája, jött az üvöltés tovább.
Rám tapadt, szinte alig tud eltávolodni mellőlem. Ha lerakom, gyakran azonnal jön a hiszti, hogy “anya vegyél fel”. Most már tudja, hol nyílik a rács, és ott feszegeti, erőlködik, és toporzékol hozzá. Máskor meg, eljátszik, nézelődik, olvasgat, megrág, körbeforog, pakol hosszú fél órákat.
Nagyon izgatja minden gép, mint minden rendes fiúgyermeket. A mosogatógépért, porszívóért nagyon oda van. A konyhai egyik fiókból gond nélkül pakolászhatna is, ha nem lenne olyan veszélyes a fiók súlya, és mozgása. A mosogatógép, hát nem a legszerencsésebb hely, mert a kések, villák, egyéb kiálló műanyag elemek nem túl szerencsések.
De képes szinte felkapaszkodni az ajtajába, ha felemelem. Szinte kétségbe van esve, ha becsukom.
A húgom rémületbe kerget, mikor mondja, hogy a 2 éves fia már a tűzhelyet is feléri, és simán leránt onnan bármit. Nekem meg, bakokon billeg a gáztűzhelyen az a forró edény! Kitiltani főzés idejére meg a kicsit nem lehet, mert akkor meg már szinte fullad a sírástól. És már csak kis idő, és elindul, és onnantól kezdve a két keze felszabadulva, és a világ is kitágul. És ez nincs már soká, hisz most már néhány másodpercre, de “megáll a vártán” a kislegény egyedül is!
Van, amikor tudok vasalni mellette, és ő a járókában tölti az idejét a játékaival, vagy Danával szórakoztatják egymást. Dana nem tudja megunni Petivel való hancúrozást. Hangosan kacagnak mindketten, és Dana a házimunkát, tanulást bármikor felcseréli Peti tornáztatására, edzésére, csiklandozására, hancúrozására.
Tuti, hogy nem lesz tériszonya, mert a bordásfal tetejére pakolja fel, és Peti onnan veti le magát Dana kezébe, amitől a frász tör ki, nehogy elejtse. De a konyhapult is remek játék nekik. Felülteti, Peti előre lökögeti magát, míg lecsusszan Dana kezébe. De röpteti, szaltóztatja, lógatja, nyakában lovagoltatja. Ilyen játszópartnere Danának sem volt, pedig őt is kiképzés alatt tartottuk. De neki nincs dolga, feladata, felelőssége a háztartásban. Részt vesz, mikor kedve van, de mivel én nem tudok Petivel a lábamba kapaszkodva csinálni semmit, így valakinek mindig kell foglalkoznia vele. És ez a valaki, történetesen Dana… :-)
De nem csak a játékra van türelme, képes felváltani, ha kiborulok. És most a betegség alatt, ezt a hisztérikus elalvást már nagyon nehezen bírtam. Fél órája küzdöttünk, miközben előzőleg már két éjszaka nem aludtam. Akkor Dana kikergetett a szobából, látta, hogy kimerültségemben már az ideg megöl, és átvette a ringatást. Peti szippogva, lassan, nagyon lassan megnyugodott, és a tápszert csendesen beadva nekik, végül el is aludt. Ha meglát, elillan a varázs, úgyhogy titokban a baby phone-n keresztül beszéltük meg a teendőket. Ez máskor is így van. Ha nem lát, egy idő után el van azzal, aki foglalkozik vele, de ha meglát, hiába minden, rohan felém, és sírva toporzékol, hogy vegyem fel.
Pedig érdeklődik mások iránt, szívesen van mások kezében, és még a vendégséget is jól viseli, amit a gyerekek általában nem.
Az egyébként rémes lelki állapotban töltött Húsvét egyetlen fénypontja volt a vasárnap. Ezen a napon három vendégséget nyomtunk Petivel végig, és igen aggódtam, hogy fogja bírni. Kezdtük a húsvéti reggelivel dédinél, úgy ahogy régen szoktuk: sonkával, tojással, kolbásszal megrakott tálak, anyu, Péter, Peti, Dana meg én. Peti aludt szerencsére odafele a kocsiban, ott a reggeli alatt is a kis autósülésben. Így utána nyugodt volt. Aztán ebédig bírta. Amíg én főztem, mamának elmosogattam, elpakoltam, hűtőt rendeztem. A gondozónő ugyanis felmondott, így magára maradt egy időre. De segíteni, foglalkozni mamával csak akkor tudok, ha valaki Petit leköti, vagy ha alszik. Délben, ebéd után indultam a húgomékhoz, jól kiszámítva Peti ritmusát, megint elaludt a kocsiban, és most a teraszra raktam ki betakarva, szintén a kis ülésben aludt egy órát. Aztán ott jött egy nagyobb vendégsereg, gyerekekkel megtűzdelve. Ezt is jól viselte.
Aztán jött az esti program, másik nagymamáknál, a szűk kis 16 fős vendégség, mert a család egyik fele nem kapta meg a toborzó emailem, így a húsvéti locsolók száma kissé megcsappant, és az előző éjszaka festett tojásaim egy része parlagon hevert. Petit itt lerakni nem lehetett, mert drága nagymamavigyázó unokatesóm meglepte nagyit egy ifjú vizslával, aki rövid szőrét mindenen otthagyta. Illetve szétrágta a 40 éves bútorokat röpke néhány hónap alatt ezzel maradandó nyomát ott hagyva. Szóval itt Peti kézben volt, sőt kézről kézre járt, amíg én lebonyolítottam a lányom átvételét az apjától, kocsiba ki-be pakolva a cuccait. Aztán meg rajtam aludt, amíg én a rokonokkal szépen képbe kerültem. Mindenki érdeklődik felőlem, tapintatosan kerülgetve a témát, de azért kíváncsian érdeklődve, hogy mégis mi van a gyerek apjával, érdeklődik-e, jön-e, látogatja-e a gyerekét, szereti-e, stb. És én mindig kínosan, kerülgetve a témát, magyarázkodom, hogy hát én boldog vagyok így (mit mondhatnék mást), és hogy ő nem jöhet, mik a körülmények, amit mindenki kielemez, és ez így megy minden alkalommal. A nagyanyám meg időnként kínos helyzetbe hozva átüvölt a sokadalmon egy-egy kérdésével: “Te elváltál? Ez kinek a gyereke? Az apja látogatja?” stb. egyéb fáintos kérdések.
Túléltük. És én mégis örülök ezeknek az összejöveteleknek, sőt én forszírozom őket. Mert, mégiscsak ők a családom. Mert ilyen alkalmakkor legalább megtudunk egyet s mást. Mert legalább tudjuk követni egymás életét. Mert összetartozunk különbözőségünk ellenére mindannyiunkban ott folyik az Oláh vér. Ami kitartó, szívós, munkabíró, szorgalmas, túlélő, makacs és elnyűhetetlen. Olyan, mint a nagyanyám, aki bár a vendégségben többnyire fekszik, és bár 92 éves lesz az idén, de ha kártyáról van szó, secc perc alatt feltámad, és fél süketen is, de mindig szétveri a rokonság bármelyik ifjabb tagját.
Remélem Petibe is belekerült ebből valami. Hogyha az élete nehézségekkel indult is; ha korán be kell adjam közösségbe; ha nincs is apja, ki a jelenlétével nevelni tudná őt, mégis férfi, és ember, méghozzá erős és bátor, őszinte ember lesz belőle, aki meri vállalni az élet kockázatait még akkor is, ha ez számára nem a kényelmesebb utat jelenti majd. Hogy viharban is megállja a helyét, és helyén lesz a szíve, és az esze, és egyik sem akarja megerőszakolni a másikat. Hogy mindig tudni fogja mit kell tennie, hogy sorsát beteljesítse.
Remélem a Jóisten ad erőt, hogy ebben a segítségére legyek, és ne fogjam vissza, még ha nekem fáj is majd az út, melyen járnia kell.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése