Twilight

Mi a titok nyitja? Mi tart fogva ennyi embert, fiataltól öregig válogatás nélkül? Miért olvassuk vörösödő szemmel éjjel 1-ig, hogy másnap kialvatlanul folytassuk? Miért sajnáljuk, hogy vége? Mi a fene érdekes egy abszurd vámpír történeten?

Mikor a lányom hazahozta, hogy nézzük meg a videót, azt hittem meghibbant. Hogy én egy megnézzek vele egy tiniknek való horrorfilmet? Annak ellenére, hogy a film elég silányra sikerült a könyvhöz képest, hogy a szereplők elnagyoltak, némelyek rosszul választottak, és a történetet pedig teljesen átírták az eredetihez képest, így is megfogott. No korántsem annyira, mint a könyvek, amit az első két rész megtekintése után kezdtem el olvasni a húgom lelkesedését látva. A film csak tetszett, a regényekért azonban rajongtam. Még mindig nem értettem. Láttam, tudtam mi fog történni. Hogy bilincselhet engem, a kifinomult irodalmon nevelkedett bölcsészt egy ilyen bárgyú történet?

Végigszáguldva a 2300 oldalon 2 hét alatt, az egyiken angolul, elkapott a gépszíj. Bár a történet egyre vadabb lett, egyre meredekebb, mégsem tudtam letenni. A negyedik részt ráadásul, ami ez egyetlen újdonságot tartalmazhatta volna, megleltem véletlenül az interneten, és lelőtték az összes poént előre. Iszonyú dühös voltam, mert itt legalább lett volna tényleg valami meglepetés.

Szóval a titok nem az irodalomban van. Bár az írónő íráskészség regényről regényre fejlődik, a III. rész már sokkal jobb, mint az első, de nem is ez a lényeg. A negyedik rész már annyira abszurd, vad, de addigra már a rabja vagyunk a saga-nak, és mindent “elhiszünk” Stephanie Meyernek. Már elolvastam a kiadatlan, befejezetlen Midnight Sun-t, ami a férfi verziója az Alkonyatnak, és ha lehet még annál is jobb. És akkor rájöttem. Edward szavain keresztül rájöttem arra, mi tartott fogva, legalábbis engem, de meg mernék rá esküdni sokakat másokat is.

Mert itt megleltük a választ, mit tartott tartott ő különlegesnek a filmben olyan semmitmondó lányon? Mitől ez a nagy rajongás mindkét részről?

Rájöttem arra, amit minden szerelmes, vagy szerelmet átélt ember érez. Hétköznapiságunkból a szerelem emel ki, a szerelmünk által leszünk különlegesek. A szerelem ereje mindenkit lenyűgöz. Főleg, ha egy ilyen “Mission Impossible”-ről van szó, ahol minden akadályozza a szerelmeseket, de leginkább saját maguk. Ahol a szerelmi szál olyan, mint egy szabad kőműves beavatás, amelyen, ha átjutunk, elnyerjük az örök szerelmet, amely mindennél erősebb. Minden ember szeretne különleges képességekkel rendelkezni, és szeretve lenni. Ha valaki a legjobbnak lát minket, akkor tényleg a legjobbakká tudunk válni. Talán még vámpírrá sem kell változni hozzá…

A hétköznapi kis Bella két köteten át győzködi magát, hogy ő érdemtelen. Nem ezt tesszük sokan? Félreértelmezi a fiú szándékait, mert nincs önbizalma. Nem látja magában a különlegességet, ami szerelme számára őt egyedivé teszi. Pedig jó, önzetlen, tiszta, okos, intelligens, mély érzésű, egyszerűen szép, és mindenek előtt, főleg a kalandosabb III., IV. részben hihetetlen akaraterővel rendelkezik, és emberfeletti módon bátor. Ráadásul titokzatos, és egyáltalán nem szokványos. Minden reakciója természetellenes, és egyedi. Ez minden fiút vonz körülötte. Ő viszont kiszúrja a szintén különlegest, aki kilóg a sorból, aki más, aki elérhetetlen, ijesztően magányos, kíváncsi, mogorva. Kiszúrja Bella (A Szép) a Szörnyeteget… Olyan ismerősek az alakok egy meséből… Az elérhetetlenről álmodik, a Másról.

És ott ugyanaz a feladat: meg kell szelídíteni  Szörnyeteget a szerelem által. Egyúttal önmagában is meg kell tanulni hinni, hogy mire eljön a változás időszaka, képes legyen megmenteni azokat akiket szeret.

Minden nő olyan férfira vágyik, aki a fizikai vonzáson túl odaadó, kizárólagos, figyelmes, rajongó, védelmező, és persze mindehhez művelt, okos, intelligens, visszafogott, szenvedélyeit uraló, de avval folyamatosan küzdő, komoly, érett érzelmű, megfontolt, mégis kalandor, ugyanakkor egyedi és különleges. Csak a számunkra teremtett. Olyanra, akit nem bűvölt el még így senki, akinek mi vagyunk a legfontosabbak, aki minden rezdülésünkre figyel, akinek betöltjük az életét, miközben ő maga marad különleges. Ez az, amiért nem ajánlom férfiaknak ezt a könyvet! Semmiképpen sem! Mert minden nő álma benne van, és könnyű szembesülni vele, hogy a férfiak ezt így nem tudják nekünk megadni, vagy csak ideig-óráig. De attól még az érzés, a vágy örökké bennünk van…

Ahogy a lányom pólója hirdeti: “Everybody needs an Edward”. Hát igen…

Az örök, mindent feláldozni képes szerelem Rómeó és Júlia óta biztos siker könyvben is, filmen is. Még akkor is, ha szereplők nem olyan tökéletes szépségűek, ahogy a könyv írja, akkor is, ha meg kell vágni a film lendületességéért a tartalmat, ezáltal viszont kevésbé lesz érthető, és kissé felületesek lesznek a szereplők. Nos, a IV. részben ehhez nem járult hozzá az írónő, így elvileg ugyanazt fogjuk látni, amit olvastunk. Így viszont sajnos két részben láthatjuk majd, elhúzva még plusz két évre a filmbemutatókat.

No, és a a másik vonal, az igaz barátság, ami fokozatosan, észrevétlenül alakul át szerelemmé, és igazolja az állítást, hogy igenis lehet két embert szeretni, persze különböző módon, de mindkettő érzelem erős, és pótolhatatlan. Azért a IV. rész megoldja ezt a lehetetlen helyzetet, de addig két részre szakad az olvasótábor: Edward pártiakra, és Jacob pártiakra. :-) (idősebb kontra fiatalabb korosztályra általában véve).  Edward a rajongó intellektus, a visszafogott, szenvedő, szenvedélyt elfojtó, ezáltal persze még izgatóbb a lány számára. Míg Jacob a természetes, ösztönös, nyílt. Egyszerű, a szó szép értelmében, önfeláldozó, ragaszkodó, és bátor. Neki legalább vannak hibái, amiken próbál úrrá lenni. Igazi hús-vér férfi, akiből süt a vágy, aki mellett felforrósodik a levegő, akinek igazán nagyon nehéz ellenállni. És azon drukkolunk, hogy a hősnő legalább egy ici-picit ne legyen annyira sziklaszilárd és ellenálló. 

A könyv legjobb részei a férfi gondolatokat közlő részek, ami nekünk nőknek sokkal érdekesebb, vonzóbb, és persze izgatóbb is. Emellett hiába várjuk az erotika kibontakozását, ez mind a négy részben nagyon visszafogott, “korhatár” nélküli, és persze nagyon, de nagyon erkölcsös. Igazán az ember fantáziájára bízza az írónő a legjavát. Végre egy film, ami nem a vérengzést (“vegetáriánus” vámpírjaink a lelkükért aggódnak), és a szabad szexualitást hirdeti, hanem az önmegtartóztatást, és az igazi érzelmeket. Lehet, hogy látens módon, de értéket teremt a lányaink, fiaink számára? Akkor már nyertünk!

Ez még mindig kevés lenne ahhoz, hogy férfi olvasókat is vonzzon, és ne legyen unalmas giccs. Így aztán van még benne krimi és akció, kaland és harc, veszély, és önfeláldozás, barátság, és árulás; hatalomvágy, és szövetség. Szóval minden, ami egy jó történethez kell. És sokfajta jellem, és karakter, bár a jók kicsit túl jók, a rosszak túl rosszak, de ennyi hibájuk hadd legyen a halhatatlanoknak.

És a rajongó tábor nőttön nő, így mire 2011 őszén bemutatják a Hajnalhasadás I. részét, lehet már tábort kell nyitni a mozik előtt, annyian akarják megnézni majd a premiert, és én ott fogok sátorozni közöttük... :-)