Holnap szülői értekezlet a bölcsiben. Hihetetlen! Elölről kezdem az egészet.
Tegnap nyílt nap volt, hogy ismerkedjünk a gondozónővel, és úgy aggódtam, mint más kezdő szülő, mintha nem csináltam voltam ezt már egyszer végig (igaz, akkor Dana már 3 éves volt). Mint kiderült, az, hogy szeptemberben elkezdhetem a beszoktatást, az merő véletlen, miközben én ezt holtbiztosra vettem, és ehhez igazítottam a munkakezdést, a szabadságot, a GYES-t, mindent. Nagyon okosan ugyanis egy gyereket szoktatnak egyszerre, mert ilyenkor minden figyelem őrá hárul, ha kell, felveszik, és hurcolják egész nap, mellé fekszenek, mikor altatni kell, vagy ringatják. És mivel Peti a legkisebb lesz a csoportban, így rá mindenkinél több figyelem kell, és szerencsére lesz is, mivel nem lesz másik beszoktatandó október közepéig. Így akárcsak Anikóval, a tündéri gondozónővel is szerencsénk van, így ezzel is, hiszen csak Petire fog tudni figyelni másfél hónapig. Nekem 3-4 hetem lesz az ő beszoktatására, mert az utolsó szeptemberi héten már be kell mennem néhány órát, hogy újra fel tudjam venni a ritmust. Tudom, hogy nagyon nehéz időszak lesz mindannyiunknak, és lehet el fog telni két hónap is, mire otthon fogja ott érezni magát, de aztán biztos megszereti, és féltékeny is lehetek majd a “harmadik anyukájára”, mert annyira fogják egymást szeretni egymást Anikóval. A 2. anyukája az én anyum, akivel pont olyan jól érzi magát, mint velem, csak kevésbé szívózik vele. így aztán a mondás igazi Petire: “Csinálja az, akinek két anyja van” :-). Peti fel is fedezte a területet, körbenézte a homokozót, az udvart, a belső játszó szobát, kihozott onnan egy-két játékot, majd nagy lendülettel elindult az alig lépcsőn, de mire utánakaptunk volna, már el is vágódott… :-( Szegény kis homloka akkorát koppant, hogy belesajdult a szívem. Alig tudtam lenyugtatni. Kézrátétes technika azonnal, ahogy tanultuk anyuval Agykontrollon, és segített! A kezdődő púp megállt, másnapra nyoma sem maradt, csak a sötét folt maradt meg. Nem akartam kimutatni mennyire megijedtem, és igyekeztem nem túlreagálni a nyugtatgatást, hogy előbb-utóbb elfogadja az ütődést, esést az élet velejárójának, és ne csináljak belőle bőgő masinát. A figyelemelterelés, ha nincs nagy fájdalma azért működik néhány perc után. Ilyenkor kihasználom, hogy “férfiként” csak egy dologra tud egyszerre nagyon koncentrálni :-). És így szépen át lehet hangolni.
Hárman kísértük Pöttöm Petit a bölcsibe: Dana, anyu, meg én. Kísértük mi a nagyok különböző élményekkel a fejünkben. Danának eszébe jutott az a két hónap, amit az óvoda előtt a bölcsiben töltött, főleg a búcsúnap, ami ugyanígy nyílt nap volt neki. Emlékezett a ruhájára, a kis motorra, az udvarra, a járdára, de a gondozó nénire nem, pedig Ildikó is tündéri volt, az én nagyon bújós, kötődő, érzékeny kislányomat olyan szeretettel gondozta, mintha saját lánya lett volna. Dana leült a gyerekek közé, mint Hófehérke a törpék házában, és úgy játszott velük nagy szeretettel. A gyerekek pedig megérezték az ő jó, türelmes lelkét, és gyűltek köré, mint Hófehérke köré a kis állatok. 
Anyunak a mi bölcsődéink jutottak eszébe, nekem pedig Dana beszoktatása. Akkor adódott egy ingatlanos munka, azért kezdtem el őt az óvoda előtt beszoktatni, és azt gondoltam, talán jó alternatíva lehet a régi munkahelyem mellett, de nem ért fel vele. Nem volt biztos pénz, és nagyon sok energiát igényelt. Nekem pedig fontos volt a részmunkaidő, ezt akkor megengedték, ahogy most is, a gyerek szempontjából ez volt a legfontosabb. Hogy anyagilag rosszul jártam, ez akkor senkit nem érdekelt, most pedig a gyerektartás kompenzálja a kiesést, ha a lehetőségeimet, mozgásteremet, munkaerő-piaci helyzetemet nem is. Ez még jónéhány évig sokadik szempont lesz, mert ha igazán jól akarnék csinálni egy munkát, biztos keresetet, előremenetelt akarnék, azt kisgyerek mellett úgysem lehetne, ahogy Dana mellett már feladtam ezt tizen évig. Nem lehet túlórázni, plusz munkát vállalni, és a gyermekek betegsége mindig kiesés. Hiába lesz bébiszitter, azért az első néhány napban csak nem hagyja otthon az ember a beteg 39°C fokos lázzal fekvő gyermekét. Danának minden betegsége magas lázzal járt, és 2 havonta beteg volt, ill. ősztől tavaszig úgy átlagban 3x-4x. 7-8 éves kora után azért ritkult, de nem tűnt el. Ha beteg volt, alig merte elmondani, hogy fáj a torka, mert látta az arcomon az ijedt elkeseredettséget, hogy most mit csináljak vele, mit fogok mondani bent már megint. Pedig akkor még ott volt dédi, aki a lábadozás időszakában vigyázott rá. Nagyon bízom benne, hogy Peti erősebb lesz, és az elején túlesünk a náthákon, és aztán ritkul. Neki sajnos minden fogzás náthával jár, így nehéz megkülönböztetni a fertőző, és a “csak folyik az orrom” típusú cseppfolyós állapotot.
Most egyszerre meglódították a homeopátiás bogyók, úgy ahogy a doktornő megjósolta. Be is indult két foga hirtelen, duzzadt volt minden ínye már vagy két hónapja, de csak nem akart kibújni az a kis rece. Most fent egy kis rágó fog is jön, lent pedig végre elől 8. a párhuzamos sorban. Nyűgös is, fáradt is, nyöszörög, semmi se jó, és kevésbé van étvágya. Így elkeseredetten főzöm neki az újabb, és újabb kajákat, mert egyik sem ízlik neki, pedig régebben olyan kíváncsian, és nyugodtan vett minden új ízt, kevés volt, amit nem tudtam vele megetetni. És most ráadásul olyanokat készítettem neki, amiket már korábban evett, igaz nem gyakran, de csak nagyon kicsi ment le a zöldbabból, a tökből is alig. Maradt a krumpli, répa együttes, a tuti, ami neki is fogja a hasát. Ja, mert persze a fogzás hígabb végterméket eredményez. Már szagról is másmilyet. (Mi is küzdünk anyuval egy eszméletlen hasmenéssel már két napja, teljesen legyengültünk, tornázni sem tudtam elmenni, és mindenhol azt kerestem a mai szabadnapomon, hogy hol a legközelebbi WC. Rémes egy állapot! Tegnap Danával moziban voltunk, csak a sor szélére mertem kérni a jegyet, hogyha rohannom kell, ne legyen messze a menekülési útvonal.)
Könnyű azt mondani, egy duzzadt ínyű, mindent rágó gyerekre: “Ja, jön a foga!” Na jó, de meddig tart ez? Két éves kora végéig?? Két hónapja duplájára nőtt már az ínye, és egyfolytában rág mindent maga körül: papírt, műanyagot, fémkanalat, kartondobozt, papucsot, lábujjat, nadrágot, fakanalat, mi akad épp a kezébe. És olyan intenzitással, mintha tutira meg akarná enni pl. az egész tojásos dobozt. Bizony Isten, azon tanakodtam, ha elővigyázatosságom nem venne ki a szájából mindent, amit megesz, és nem oda való, akkor vajon mi lenne? A lakás teljes tartalmából lenne egy metszet a pelenkában, és semmi baja nem lenne?
Egyébként mindent megkóstol, amit eszünk, csak úgy jöttében, mentében, miután már megette a saját adagját, csak úgy szórakozásképp. Kézből nem lehet etetni, ha villán, kanálon kínálom, akkor megkóstol általában mindent, aztán ha tetszik (főleg az édes, pl. túrógombócot tegnap), akkor visszajár. Közben “szaladva” néhány kört.
Tündéri, ahogy a kezét lóbálva gyalogol végig a lakáson fel-alá, mintha sürgős dolga lenne. Imádom őt nézni. Anyu időnként beöltözteti, most éppen SuperMan-ként pompázott repülő piros köpönyegében. De mindegy mi van rajta, ez a gyerek egyszerűen imádnivaló! 
Járkál fel-alá, cipel ezt azt, “olvasgat”, mielőtt magáévá teszi az irományt (vagyis széttépi, és megeszi, így tényleg a vérévé válik, amit “olvas”):-).
Kedvenc helye: a konyhapult. Innen integet az elbúcsúzott kedveseknek, nézi az autókat, és figyeli, hogy mit kavargatok. Persze mindezt úgy, hogy testemmel tartom őt, és fél kézzel próbálok ügyeskedni a pulton. 
Aztán néha kacag, szinte alig tudja abbahagyni. Fel kellett töltsem a youtube-ra is, annyira imádom hangját.
De a hisztijét meg kell szokni, ez mindennapos. Ilyenkor megfeszül, és néhány másodpercig szabályosan remeg, majd földhöz (székhez, asztalhoz, kanapéhoz) veri a fejét, szabályosan dührohamot kap. Ezt még nem sikerült felvenni, mert ilyenkor az ember tevékenységkényszert érez, hogy valahogy eltereljük a figyelmét.
Imádja a zenét! Ha meghallja TV-ben, a HIFI-n, beindul, és billeg, lépked egyik lábáról a másikra, átadja magát a zenének, és áhítattal nézi, ha az a TV-ből szól. Muszáj lesz foglalkozni a zene iránti rajongásával minél előbb. Persze a sport a legfontosabb, de nem kihasználni, hogy egy gyerek szeret valamit, az vétek! Muszáj volt ide is beszúrnom egy kis youtube-os videót! :-)
Dana apjával, Szilárddal (aki több mint szilárd jellem, maga a megingathatatlan kőszikla annak sajnos a rossz értelmében is: meggyőzhetetlen, a maga hibáját belátni képtelen, és kíméletlenül következetes még akkor is, ha erre megvan az adott helyzetben a rugalmas kezelés lehetősége) összetűzésbe kerültünk, hogy vajon szabad-e egy 13 éves lánynak a felnőttek közt salsát tanulnia, mert szerinte ez egy rossz dolog, amitől óvni kell. És én nem tudok mit tenni, meggyőzni nem lehet, megvan róla győződve, hogy csak a saját korosztályában táncolhat. Mivel ilyen a salsában nincs, ezért táncoljon mást fiatalabbak közt. Azt pedig nem érdekli, hogy Danát ez érdekli, ehhez van kedve, hogy az ő korosztálya fiúkból még jóval alacsonyabb, a kezdők pedig jóval bénábbak nála. Ráadásul ebben az egész salsában annak a mozgalom jellege fogta meg, amitől más mint bármilyen társastánc. Az egész salsa táborból, és társaságból áradó életszeretet, öröm, zenerajongás, ami össze is kovácsolta őket, és ami folyamatos fejlődésre motivál minden itt táncolót. Nem tudom neki megfogalmazni, és nem is igazán érdekli, hogy Dana ettől olyan boldog volt, mint talán még semmitől. Peti esetében remélem nem kell vérre menő csatát vívnom, hogy elfogadtassam, felelősségteljes jó szülő vagyok, és kompetens abban, hogy eldöntsem, miután megtapasztaltam, és meggyőződtem róla, hogy amit jónak ítélek a gyereknek, az tényleg jó is. Ettől még utólag kiderülhet, hogy nem helyesen ítéltem meg a helyzetet, de bízom abban, hogy erre amúgyis rájövök magamtól is, rehabilitálom az elképzelésem anélkül, hogy valaki állandóan figyelmeztetne, és ellenőrizne. Teljesen kiborultam tőle ma ismét, mikor az sms-e után fel is hívott, és egyáltalán nem érdekelte, hogy egy kávézóban vagyok, és nem akarok kínosan vitázni, csak mondta, mondta, és persze, hogy nem lehet meggyőzni, meg sem hallgat, vele szemben mindig bűnös kislánynak érzem magam, megalázva nyökögök, és próbálok érvelni, de semmi értelmes nem jut eszembe abból, amit két hete gyakorlok. A végén jól felhúztam magam, és a végén lecsaptam a telefont.
Azt hittem a válással megszabadulok ettől a fojtogató, mindent megbénító érzéstől, hogy állandóan számon kérnek, utasítanak, ledorongolnak valamiért, de Dana révén nem lehet! Egyeztetni kell mindhalálig! Fogadjunk, ő még Dana felnőtt korában sem hagyja majd lélegzethez jutni; és Dana olyan messzire fog menekülni a szülői háztól egyetemista korában, ezért kénytelen kelletlen tőlem is, ahova nem ér el az apja figyelő tekintete. Pedig Szilárd szereti, de rosszul, ahogy engem is rosszul szeretett. Akihez köze van, azt megfojtja, mert birtokolni akarja. A felelősségérzetnek nem biztos, hogy az a legjobb formája, hogy ráerőlteti a maga akaratát, és csak azt engedi, amit ő jónak lát, és nem fogadja el a gyerek anyjának véleményét. Ebből csak az következhet, hogy nem becsül engem semmire, semmiképpen nem akarja, hogy a gyerek rám hasonlítson, mert nem tart jó anyának, sem érett, felelősségteljesen gondolkodó embernek. Évekbe telt, mire az önértékelésem javuljon valamelyest “a Szilárd előtti szintre”, de ez pillanatok alatt kettéfoszlott. Istenem, mikor gyógyulok ki ebből a sebből is? Mikor teszem már le ezt a terhet is?? Mennyit kell még cipeljek, hogy végre megbecsüljenek, szeressenek, elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok? Én már épp kezdtem magam megszeretni, mikor ismét tönkrevágtak, lenulláztak, és még mélyebbre süllyedtem lelkileg, mint a válás előtt voltam. Mennyit bírok még el?? És mikor jön az én jutalomjátékom?
Bár egy szavam sem lehet, mert hiszem van egy férfi az életemben, akiben nem csalódtam… még. Aki imád, és akit imádok. Aki úgy rajong értem, hogy az már szinte fáj. Akivel jó együtt lenni, bár nem mindig könnyű, mert problémák mindig vannak. Aki önfeledt, és élvezi az életet velem. Aki, ha átölel, ha “megsimogat” sírni tudnék az örömtől.
Ki ő?
Hát ki lenne más, mint a kisfiam! Sokaknak még ennyi sem jutott… És ez a rajongás örökkön örökké tart, bármi történjen is velünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése