Olaszország mindig jó ötlet! De most különösen jó volt. Nehéz szívvel mentem ki, nem a legjobb hangulatban, kint lelkileg össze is törtem kissé, nem is vártam semmit. Féltem, hogy Peti miatt nehéz lesz az út, több költség, fele élvezet… A húgomék házassága nem javult meg varázsütésre, és ezt rögtön felmértem, miután a férjét alig láttuk az első napokban.
Aztán, valahogy minden elsimult, és várakozáson felül jól sikerült.
És ennek részben, vagy talán egészben Peti volt az oka. Egyrészt nem sírt a repülőn. Igaz, hogy nagyon nehéz volt őt lekötni, hogy maradjon egy helyben, nem értette, miért nem szállhat ki… Cumit a szájába nyomtam, hogy szopogassa, rágózni még ugye nem tud, nem mintha ez rajtam segített volna. Tök süket voltam még egy pár napig, visszafelé pedig beteg is lettem a légkonditól, meg a valószínűleg kintről hozott köhögős nátha miatt, és itthon a szmog sem segített rajtam.
A tesójával nézelődtek ki az ablakon, és bár már sötét volt, azért a város fényei látszottak, igaz Peti ülve, leszíjazva alig érte fel az ablakot.
Aztán jött a meglepetés! Jött a stewardess, és a lányomat a becenevén szólította, majd beinvitálta a pilótafülkébe… Leesett az állam. Aztán kapizsgáltam, hogy biztos a volt férjem barátnője lehet a dologban. Rá is kérdeztem. Mondták, hogy ő nincs itt, de ő kérte, hogy a lányomnak okozzanak örömet. Aztán Petit is bekunyiztam mellé, mégiscsak fiú, gondoltam neki is tetszene. Maradhattak volna a leszállásig. Engem megnyugtatandó küldetett egy kis üveg pezsgőt… Egész elámultam! De Petit nem izgatta a tök sötét égbolt, így a lányom is visszajött vele, és lemaradtak a leszállás öröméből. 
Hát ez nem jött össze odafele. Visszafelé aztán sikerült megfelelően viselkednünk, sőt az új jelölttel személyesen is megismerkedni, aki elcserélte a járatát, hogy találkozhasson velünk. Meg akart ismerni, és gondolta, hogy én is. Természetesen kíváncsi voltam rá, így udvariasan eldiskuráltunk, bár én igen hülyén éreztem magam, és annak megfelelően hülyén is viselkedtem, hiszen úgy kellett beszélgetni, hogy én beszíjazva ülök, ő meg fölém hajol, ami nem egy természetes egyenrangú pozíció. Szimpatikus nő, igen hasonlít rám, bár jóval negédesebb, de annál céltudatosabb. Szerintem nem lesz hosszú életű kapcsolat… Bár úgy lenne! Dana jó kezekbe kerülne.
A repülőtéren Peti aztán csatangolt. Akkora szabad tér természetesen rohangálásra késztette, így folyton futkostunk utána. Annyira el voltunk foglalva, hogy odafelé majdnem lekéstük a gépet, az utolsók között sikerült az utolsó figyelmeztetés után beszállni. Be sem mondták az indulást…
Nagyon élvezte Peti a mozgó járdát! Sikongatott rajta, és szaladgált oda-vissza. Majd felültettük a csomagtoliba, oda is szívesen beleült a csomagok tetejére. Nem rinyált a hosszú úton haza, nem volt fáradt, és nyűgös, egyszerűen tündéri volt!
És a gyerekek borzasztóan örültek neki, mintha új kiskutyát kaptak volna. Végre volt Rubennek is játszótársa. És a két selypítve, alig érthetően kommunikáló gyerek remekül “eldiskurál” egymással. Ruben mondta: “Elég rosszul beszél Peti”. Gondolta, azért nem érti… 
Peti viszont egyre magabiztosabban mondta a magáét, egész mondatokat megtűzdelve halandzsával. Hol a lányok babáztak vele, húzták, vonták, cipelték, puszilgatták, amit ő boldogan hagyott. Vagy nézte velük a bamba sorozatokat, aminek én kevésbé örültem, de ha nyugalomra vágyik az ember, meg kell hagyni, a TV remek eszköz lecsendesíteni 4 gyereket. Ordítva, sikítva örömében is szívesen kergetőzött a lányokkal, akik ebbe a játékba a nagy lányt is bevonták, keresztül kasul szaladgálva a nagy lakáson, közbe a frászt hozva rám, hogy mikor fognak elcsúszni. Hiába a szuper kis puha bőrtalpú mamusz, azért ha elesik a ruhája csúszik, a feje, meg az ajtófélfában landol, vagy egy szék lábán. Ez meg is történt néha. Akkor nagy sírás, üvöltés, de úgy tűnik maradandó nyoma nem maradt.
De amit a legjobban élvezett, hogy a játékbarlangban szabadon gazdálkodhatott. Igazi vidámpark volt neki a gyerekszoba! Egy rekesz tele állatokkal, mérethű, gumi állatkákkal, amiket el nem engedett volna, még aludni is magával vitt. De ott ki kellett venni a kezéből, mert ráfeküdve kissé nyomta az ember veséjét a gumipaci… 
Peti felfedezte az elektromos tűzoltóautót, aminek a zsinórral volt összekötve az irányító egység az autóval, ezt húzta, vonta át a lakáson át. Aztán Ruben minden nap felépítette a baromi egyszerűen összerakható fa vasúti sínhálózatot, a rajta futó mágnessel összekapcsolódó vonatokkal, ezzel nagyon jókat játszottak ketten, miközben mindketten lökték a sódert. Igaz néha a folyosó közepére rakták, oda ahol épp tartózkodtunk, így az ember átesett rajta, mikor kilépett a fürdőből, de ez őket egyáltalán nem zavarta.
Ruben végre fiú barátra akadt, ebben az elnőiesedett lakásban. Bár a lányoknak is nagy rajongója (Dana legnagyobb rémületére nem akart kimenni a fürdőből, amikor ő zuhanyzott, hanem elbűvölve nézte őt!
Amikor a lányok már iskolába mentek szerdán, a fiúk ketten egyedül maradtak a román baby sitter lánnyal, míg mi a húgommal, és a lányommal el tudtunk otthonról menni beszerző körútra. És simán elbeszélgettek, eljátszottak egymással. Egy hangja sem volt Petinek, vagy rinyálás, vagy hiszti. Néha sírás, mikor beütötte valamijét, de más semmi. Egyáltalán nem kellett vele játszani, szinte csak ellátni: etetni, fürdetni, pelenkázni, öltöztetni. El sem hittem, hogy ilyen könnyű lesz. Ilyen lenne az, ha nem egyke lenne a gyerek.
Az egyetlen ebben a helyzetben, amit nehezen viselnék, bár a húgomat nem zavarta, a férjét viszont annál inkább, hogy a lakás folyamatosan úszott a tengernyi játékban, bokáig. Nem lehetett úgy végigmenni egy helyiségen sem, hogy ne léptünk volna rá egy állatkára, egy vasúti sínre, vagy egy babára. A takarítás, rendrakás után 15 perc alatt újra teljesen szétszedték a lakást. Az apuka menekült is otthonról a zaj, és a kupi miatt.
Egy szép napsütéses napon, mert egyébként csodálatos, meleg ősz volt ott is, még talán melegebb, mint nálunk, rávettem a húgom Dana kérésére, hogy vigyen el minket a Lago Maggiore-hoz, ami olyan nagy, mint egy tenger, alig látni a másik partját. Főleg ködben. Fél órás autóút, a gyerekek (kivéve Petit) aludtak odafele is, visszafelé is:
Sétáltunk, a gyerekek görkorcsolyáztak, rolleroztak, babakocsin csimpaszkodtak, hattyút mérgesítettek, és persze pizzát ettünk.
Nagyon klassz nap volt, csak azt sajnáltam, hogy az apjuk nem lelte benne örömét, hogy velünk jöjjön. Azt mondta, úgyis mi egymással társalgunk, minek ő oda… Elkeseredtem, de nem adtam fel…
A szokásos ruha beszerzős körút után este Halloween-nel egybe esve “szűk” baráti körben megünnepeltük a húgom születésnapját, tetemes summát hagyva ott a 22 emberre. Isteni volt az amerikai stílusú grill étteremben a vacsora. “Csak” egy fogás volt, de olyan pazar, és laktató, előtte frissen sütött tortilla chips-szel, és salsa szósszal, hogy az valami szenzációs. Az étterem adta az óriás tortát, piskóta, vaniliakrém, eper… Dana kedvence, de Peti sem győzött betelni vele. Megette a sajátját, az enyém felét, majd utána még kuncsorgott a szomszédtól is.
Peti birtokba vette az éttermet, mivel sűrűn nem szoktunk járni, így nem is értette, mi az, hogy ekkora helyen ő nem rohangálhat. Fél szemmel folyamatosan figyelni kellett rá, mert a végén annyira felbátorodott, hogy már a kijáratig elszaladt. Pelenkázás közben sikerült kis felbolydulást keltenem, mivel a WC lehúzó helyett a rokkant WC-ben a segélykérő zsinórt húztam meg, így rohantak minket “megmenteni”…
A sógorom viszont számomra meglepő módon teljesen felszabadult volt a két kisfiúval, Peti a szaladgálástól eltekintve igen jól kezelhetőnek bizonyult, amit ő nagyon értékelt. Boldog örömmel kapta fel, ha hazajött, Peti csüngött rajta, simogatta a borostáját, és nagyokat kacagott, mikor játszott vele.
Végül ezen felbátorodva megkérdeztem másnap reggel, hogy nem lenne-e kedve eljönni velünk sétálni, kirándulni, olyan gyönyörű idő van. És nagyon ügyeltem rá, hogy a húgommal a legritkább helyzetben feledkezzünk csak bele a beszélgetésbe kizárva ezzel a többieket. És végül ráállt! Hát nagyon boldog voltam. Egy gyönyörű napot töltöttünk együtt, a Lago Maggiore másik szép helyén, Angéro-ban, ahol rét is volt, kirakodó vásár is, és olyan remek jót fociztunk együtt, hogy Carlo is feloldódott, és boldogan jött elő az igazi focista belőle, amit annyi éve már nem csinált. Minden gyerek játszott, Peti is, bár igen nehezményezte, mikor Carlo cselezett vele, és a keze közül kirúgta a labdát alulról. Ilyenkor sírva fakadt, de aztán szaladt tovább.
Csodálatos nap volt!
Aztán valahogy a húgomék között is megenyhült estére a hangulat, ahogy Dana mondta, na végre romantikáztak…
Dana sokat beszélt a gyerekekkel olaszul, rengeteget fejlődött az utóbbi időben, nem is hittem volna, hogy meg mer szólalni. Úgyhogy teljesítettük az elvárást, amit az apja ránk rótt…
Másnap még belefért egy közeli séta a játszótéren, és a boltokban, egy utolsó forró csoki, capuccino, és az isteni halottak napi hagyományos gyümölcskenyér, és aztán baromira elfáradva, mindannyian betegen, náthásan, de boldogan értünk haza. A betegséget még mindig kúráljuk, sajnos ilyen eszközt itthon nem láttam, amivel ott sós vízzel és némi gyógyszerrel feltöltve egy gyógyító párát lélegeztek be a náthás, köhögő gyerekek. Remek szerkezet! Peti is boldogan bámulta a játékos pingvin formát kezelés közben:
Nem kis költségű volt az út a beszerzésekkel együttvéve, de nagyon hálás vagyok, hogy el tudtunk menni, és elvittem Petit is magunkkal. A gyerekek is, mi is istenien éreztük magunkat. Jókat főztünk, telezabáltuk magunkat a 4 nap alatt a szokásos olasz menüsorral: a mindig elmaradhatatlan minestronéval, lasagne-val, tiramisuval, és Nomi féle csokis piskótával. Sírás, rívás volt, mikor elváltunk egymástól!
Szerencse, hogy karácsonykor jönnek ismét: december 24-26-ig újra találkozunk! Ilyen népes Szentesténk nem is volt még, hisz apu, plusz a minket imádó (és Peti rajongó) új barátnője, az ő fia, és a teljes húgom családja is csatlakozik hozzánk este 7-kor, és végre Dana is velem lesz. Összesen 13-an leszünk!
Ennél nincs nagyobb öröm! Mindannyian egészségesek vagyunk attól az aprócska ténytől eltekintve, hogy apám egy kicsit összezúzta magát motorral...
Bár a boldogságom nem teljes, de legalább a szerető családom velem lesz, és ez a legtöbb, amit most kívánhatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése