Beköszöntött az idő, amit utálok.
Az olasz „uggioso”-nak hívja ezt a ködös, nyúlós, nyálkás, párás, szürke időt. Most meg ráadásul szmogriadó is van. És 0-2 °C fok van hajnalban!! Olyan poros a levegő, hogy a haj összeragad 2 nap alatt. Szellőztetni nem merünk, ami esszenciális lenne ebben a beteges időszakban. A lakásba belép az ember, menten elálmosodik a használt levegőtől.
Szeretnék kocsi nélkül járni, ismét BKV-zni több okból: hogy ne szennyezzem én is a levegőt, hogy tudjak olvasni, és mert már 400 Ft a benzin… Keresem azokat a napokat a héten semmi dolgom munka előtt, munka után..., amikor nem cipelek egy rahedli cuccot. Egyelőre nem találtam ilyet, pedig már majdnem vége az ámokfutásnak.
Minden nap a bankba (mindig másba) rohangáltam, hogy hogyan lehet kiváltani a CHF hitelt forintra. Közben idegeskedtem 2 hónapot, míg a régi pénzügyi tanácsadóm eltűnt, az új lassú volt, és mint kiderült inkorrektül tájékoztatott a lehetőségeimről teljes körűen, pl. “elfelejtette” elmondani, hogy a saját bankom ajánlata azért nem szerepel az ajánlatok közt, mert nem dolgoznak közvetítőkkel! Végül berágtam, és nekiestem magam, és láss csodát sikerült kiderítenem online, telefonálásokkal, hogy mik a lehetőségeim. Nem túl fényesek, de vannak!
Kiderült az is, hogy miközben a bróker szöttyögött az ajánlaton, 2 hét alatt felmentek a hitelkamatok, a Fundamenta lakáskasszának (amire elkezdtem fizetni a hitelkiváltásra gondolva már nyáron!), elfogyott a pénze, és a kondíciók is sokkal rosszabbak lettek az Ersténél is. Most már új hitelbírálat kell, új értékbecslő, és teljes hitelszerződés, stb. Azt hittem felrobbanok!
Innentől kezdve még egy hét, mindennapos hajnali kelés, és végig kellett járni a bankokat összevetni a sajátommal, mindezt munka előtt, ill. fél nap szabadságokkal.
Minden egyéb dolgommal elúsztam az utóbbi hónapok alatt, alig tudtam aludni, folyton azon törtem a fejem, hogy hogyan lesz megoldás. Megváltozott az életem. A nyugodt hétköznapjaim, a biztonságérzetem megszűnt. 45%-kal megemelkedett a törlesztőrészletem, és havonta kúszik az égbe. A mindennapjaim, a szokásos rutinjaim, az otthoni csöndes gép előtt töltött óráim is átalakultak. Nem tudtam írni, válaszolgatni, olvasni sem. A gyerekekhez nem volt türelmem. Számoltam, kétségbeestem, számoltam, reménykedtem.
Most végre minden papírt beadtam a bankba, maradtam az ERSTE-nél, mert ez tűnik a leggyorsabbnak, és a legegyszerűbbnek, bár korántsem a legolcsóbbnak. De itt nagyobbak az esélyeim. Apám szerint gyorsan kell cselekedni, ki tudja mi lesz itt 60 nap múlva... Lehet, hogy már senki nem fog erre a célra kihelyezni pénzt, vagy újabb kamatemelés lesz, vagy eltörlik ezt a konstrukciót, leváltják a kormányt, becsődöl az ország, az IMF feltételeket szab, amit nem tudunk, vagy nem akarunk teljesíteni stb. Stb. Itt ma minden megtörténhet!
Most várok, és reménykedek.
...
Miután megnyugodtan, hogy minden iratom rendben, ma hívtak, hogy még hiányoznak papírok, pedig már vagy egy tonnát bevittem. Gyerekek anyakönyvi kivonata, plusz bankszámlák, bírósági végzések. ... 
Úgyhogy most éjszaka fénymásolok, scannelek . Csak azt nem értem, ez miért nem derült ki előbb...
Az ügyintéző pasinak kicsit keresztbe állt a szeme, mikor próbálta kibogozni az ügyemet. Nem igazán értette, hogy miért nem a bírósági végzésben van a gyerektartás kérdése bejegyezve, neki elég egy okmány. Magyaráztam, hogy nem attól váltam el, akitől a gyerektartást kapom…. Értetlen zavart hallgatás a telefonban… Asszonyom, hozza be minden papírját, majd átnézzük! Hogy én mindig belefutok az ilyen kínos helyzetekbe, annyiszor, de annyiszor kell magyarázkodnom az életem miatt, pedig már nem megyek bele a részletekbe!!
A minap Dana szülőijén voltunk az apjával, hát ott a kémia tanár arról kezdett el faggatózni a fogadóórán, hogy Danának van-e testvére… hát rém kínos hallgatások után Sz. végül kinyögte, hogy van egy kicsi féltestvére. De hát Önök nem házasok? Nem… Aztán megkaptuk a bókot is: milyen jó, hogy mind a ketten itt vagyunk, és nem is látszik Danán, hogy elvált szülők gyereke, annyira harmónikus, nyugodt lélek!! Tényleg az! De mindkettőnknek központi helyen van, ha nálunk van, és ezt ő is érzi. Nálam nehezebb tanulnia velem, mert Peti rajtunk ugrál. A múltkor úgy tudtam kikérdezni a leckét, hogy ő közben vasalt helyettem, én igyekeztem Petit az ölemben nyugton tartani, és kérdezgetni közben a törit. Hát nem volt egyszerű. Bánt, hogy nem tudok neki olyan nyugodt körülményeket nyújtani, mint az apja, és nem tudok annyit foglalkozni vele, amennyire szüksége lenne. Pedig ritkán kér segítséget…!
…
A táncból visszavettem, a salsa órákat is abbahagytam, se időbe, se pénzbe nem fér bele. Bele kellett kezdjek egy tornába, amitől remélhetőleg fogyok is, mert jön a tél, és a zsírréteg csak nő, nő.
A pótmama idejét is optimalizálnom kell, mert egy fél nyugdíjat fizetek már ki neki. Mikor betegséges időszak van, akkor az nagyon húzós.
Mintegy grátiszként a kazánom ismét elromlott, a szerelőt vártuk mint a messiást, amiért ő szépen le is húzott. Jéghideg lakásban nem igazán tud az ember alkudozni…
És én még a szerencsésebbek közé tartozom, mert van állásom, ki tudom gazdálkodni többnyire a hónapot, és ha szerencsém lesz, csak forinthitelem lesz, és nem kell reszketve figyelni az árfolyamot.
…
Közben a betegségek egymást érik. Az egyik náthából ki sem jöttünk, Petit egész héten itthon volt a nátha miatt, most tegnap még náthásabbak lettünk mind. Közben éjjel összehányta vagy 5 részletben anyámat, az ágyat, úgyhogy mikor hajnalban keltem a nappaliban aludtak ülve… Szegyén kicsikém, csak pihegett beesett szemmel.
Közben Danám elaludt, mert nem ébresztette a magnója, így hogy anyu itt volt, el tudtam vele 7-kor rohanni az iskolába.
Anyu ügyesen próbálja meg beletukmálni a répalét, meg a rizst, mert közben folyamatos hasmenése is van. És Peti közben kommentál:
“Megkósoltam, nem kéjem.”
Nagyon édes dolgai vannak: hozza a papucsot, mindenkinek a sajátját, pedig elég sokan járnak a lakásban!
Az ő különböző arcai…
Vettem neki az IKEA-ban egy éjszakai cica-lámpát, aminek gumi a felülete, azt szeretgeti, simogatja, nyomogatja. “A cica vigyáz rám”.
Vagy egy játékkígyója, ma ahhoz beszélt. “Lefeküdt a kígyó, álmos, betakarom. Makacs a kígyó, nem akar itt maradni. Ne sírj kígyó, szejetlek! Menj oda be! Ne sírj, ne sírj, ide fetüdj le”.
Apuék is vigyáztak már Petire egyszer, sőt Apu maga váltotta fel most a pótmamát a betegség idején egy másfél órára, míg hazaértem. Igaz, csak tévét néztek, de nem történt semmi baj, gyerek épségben túlélte. 
A múltkor szombat este eljöttek apuék, hogy elviszik Petit sétálni. Felöltöztetem, lekísérem, hát látom apám birkózik a két kutyával, akik körbe tekerték őt a pórázokkal. Na, mondom, ebből mi lesz??! Igen fárasztó egy órájuk volt, merthogy Peti le nem szállt Ildikó nyakából, így a két kutyát apu sétáltatta egyszerre két felé szaladva velük.
…
Danával végre ma megnéztük az Alkonyat IV/I-e részét, amit már mindketten olvastunk, és baromira vártunk tavaly nyár óta. A könyv részletes, gazdag leírásából viszonylag jól kiemelték a lényeget, és a brutális jeleneteket elég szépen megoldották. Ilyen mozifilm se volt, amire 1 héttel előre foglaltam helyet, és 1 nappal előtte már meg is vettem!
Csak azt nehéz megmagyarázni ezek után a filmek után egy kamasznak, hogy ugyan miért is jó nekünk embernek lenni….
Még gondolkodom a válaszon…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése