48. Történések ... - 2011.11.28

Bár a blog neve Babaregény, de már rég kibővült, és elkerülhetetlen volt, hogy az életem eseményei is szerepet kapjanak benne, élmények, amelyekben részem volt.

Így ez a rész most nem a gyerekről szól.... Így, ha csak az érdekel, ne olvasd tovább...!

Majdnem karambol

Hétvégén megéltem azt ami, minden sofőr rémálma. Hiába a téli gumi, hiába a 40 km/h-s lassú tempó, 360°C-ot fordultam meg hirtelen az ónos eső áztatta úton. Tudom elméletben, hogy ilyenkor nem szabad fékezni, mégis mikor a korlát közeledik a szemed magasságában nem lehet nem a fékre is lépni, miközben a kormány alig hatással van az autóra. Olyan érzés volt, mind a dodzsemben, csak itt nem volt gumivédő körben...

Nem jött épp szembe senki, és megálltam a korlát előtt elfarolva... Az adrenalin azért az egekbe szökött...

Megúsztam. Újjászülettem.

Láthatatlan kiállítás.

Túléltem ezt is, de borzasztó élmény volt! Abban a percben, mikor beléptem a sötét ajtón, elátkoztam a percet, amiért eljöttem. Még szerencse, hogy baráti körben voltam, így valakinek a kezét, vagy a vezetőjét mindig tudtam fogni. Sokszor valakinek csak a pulóver szegélyét.

Bár tizen évvel ezelőtt már voltam egyszer egy ilyenen, és akkor nagyon érdekesnek találtam, most szabályszerű pánik vett rajtam erőt a bezártság, a tér nem érzékelése, és a vaksötét hatására. Mély levegőket próbáltam venni, és tapogatni a falat, ahogy az idegenvezető adta az instrukciókat, és közben sűrűn imádkoztam, hogy csak éljen túl ezt az egy órát.

Olyan rémületes dolog volt „bezárva” lenni, hogy a legrosszabb barlangos emlékeim jöttek elő. Menekülési kényszer, és a klausztrofóbiám is ezerrel tört rám.

Liftben azért tudok közlekedni, de volt pár rémes liftes rémálmom, hogy fent kirepülök... És az épület külsején menő liftbe biztos nem mernék beszállni.

Valahogy az évek során romlott ez az állapot, egyre félősebb lettem, és egyre csökkent az ingerküszöb.

A legboldogabb pillanat volt, mikor ott álltam az ajtó előtt, és én nyomhattam le először a kilincset, ami a fénybe vezetett.

Istenem, köszönöm, hogy látok!

Randevúk

Hihetetlen sokszínű szorongásos beszélgetésekben volt, van részem folyamatosan. Nem javult meg a véleményem a másik nemről, de nagyon érdekes emberekkel hozott össze a sors.

Néhány az érdekesebbek közül:

Gábor, a Jedi harcos

Aki csak magáról beszélt, és végtelen érdekes (de tényleg!) lézergyártó szakmai pályájáról, a megírt programokról, és a delft-i oktatási rendszerről. Vészesen hasonlított a mérnöki szőrszálhasogatása a volt férjemére, mikor kifejtette, hogy a „tea az, amiben teafű van”. Én indítványoztam a teázót, ez jó szűrő, mert némi lelki nyitottságot jelez, ha valaki ismeri, és szereti a különleges teákat. Ez egy amolyan lelki bejárat a „nyitottabb elme felé”. Na már most, amikor az illető kiejtette száján az ominózus mondatot, felé mutattam az itallapot, merthogy az én teámban egy deka „tea” sem volt. Én ugyanis a gyógynövény, és fűszerteákat kedvelem, sem a feketét, sem a zöldet nem igazán. Hát erre jött az őööö, hogy ez mi? Hát igen, mondom, ez ugye egy tea, vagyis forrázat... csak más értelmezésben. Mert a dolgok nem ilyen egyszerűek.

Majd kifejtette, hogy az egyetemi diploma az a többrejutás, a szorgalom, és az értelem mérőfoka. Teoretikusan, elméletben, távlatokban, általánosságban, fekete-fehér gondolkodásmódban lehet... De mondtam két ellenpéldát a barátnőmet verő egyetemi tanárról, és a végtelen sokat dolgozó, rendkívül szorgalmas estin érittségiző takarító srácról, hogy azért ennyire nem fekete-és fehér a világ. Akkor megint csak jött a hümmögés... De, azért általában véve igaz...

Mikor felsorolta a kedvenc filmjét: „Vissza a jövőbe”, megint csak igen ismerős volt... Hozzáfűztem exem egyetlen kedvenc könyvét : a „Galaxis útikalauz stopposoknak”... mélyen helyeselt...

Nem hívott, talán ő is érezte, hogy nem pendültünk egy húron.

Erik, a létra

Én még ilyen aprónak soha nem éreztem magam. 197 cm-es volt az illető. Simán a zsebébe tehetett volna. Találkozni sem akartam igazán vele, de erőltette. Nincs gyerek, semmi jellemzés, homályba tűnő érdeklődés, és a reklámszakma sem előny. Írni nem akar, annál inkább találkozni. Spontánul, azonnal, az előre tervezést nem bírja. A helyszínen viszont gyakorlatilag fel akar falni, alig tudok némi határvonalat húzni kettőnk között. „Én bújós vagyok”... –gügyögi, ami igen vicces egy ekkora darab embertől. Mondom : „Én is, de nem az első randin!...”...

Kiderült van már gyereke, csak kissé megnőtt (22), és azért nem írta rá az adatlapjára, nehogy azt higgyék vasárnapi apuka! Micsoda hülyeség! Hiába magyaráztam volna, hogy ez nem hátrány, és akinek már volt gyereke megérti azt, akinek van, de mindegy, úgysem figyelt arra, amit mondok. És alapvetően semmit nem mesélt magáról. Ez a másik véglet.

Majd mikor időre rohannék haza, nem érti a sietséget, és bepréseli magát a kocsimba, hogy addig is velem legyen. Majd miután kipateroltam nagy nehezen, azért csak próbálkozott némi intimitással... és mikor tiltakoztam, akkor meg jött, hogy „na, nem haltál bele, igaz??” Már hiába magyaráztam volna, hogy ha nem szívből jön az "ihlet", akkor mi értelme??

A második randira nem került sor, mert bár lebeszéltük, a napján fel sem hívott... Nem bántam.

Péter, a fogorvos

Vízi nyuszi, így hívtam, mert a kínai asztrológia szerint Víz-Nyúl. És pont olyan is volt. Abszolút híján minden határozottságnak, és férfiasságnak, de áradó szavak, versek, nagy lelkendezések, semmire nem alapozó imádat, viszont kedves, szeretetreméltó, megbízható ember. Viszont csak nem akart meghívni egy randevúra, a végén kiderült, fél!! Írtam, hogy de akkor mi lesz később, ha meglát?? Próbáltam magyarázni, hogy ne írjon nekem verseket, hogy milyen lehet a hajam illata, hanem inkább szagolja meg! .-) Merthogy hetek teltek el ömlengő szavakkal, mire mondtam, hogy én utálom magam rátukmálni valakire, és akkor meg hirtelen akart találkozni. Ez a beszélgetés legalább jól sikerült. Szimpatikus ember, figyelem oda-vissza. Igaz, hogy a habitusban olyan távol álltunk egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől...!

De a férfi maga az átmeneti állapot, a lelki bizonytalanság megtestesítője! A válás most zajlik, anyu (akit ma is így hív!!) kiforgatta mindenéből, és anyucijának (mármint a kedves mamának) a lelkét ápolja mikor hazamegy Miskolcra, hogy ő elköltözött mellőlük... 45 évesen!!?

Ez már fájt...! Ráadásul éjjel-nappal dolgozik, és bár hiába beszéltük meg, hogy akkor OK, találkozunk még, azóta nem volt rá ideje, nekem meg már kedvem sincs.

István, aki Dezső

Merthogy rejtőzködő név alatt regisztrált, lévén olyan árulkodó a neve (!), hogy abból Magyarország összes nője kitalálná, hogy pont ő keres társat! Fénykép nélkül!! Mert lehet nem publikus fotót is felrakni, ő legalább élt ezzel a lehetőséggel, és a levele mellé csatolta.

Két randit lenyomtunk, gondoltam, nem unszimpatikus, azért adjunk esélyt magunknak. Kettlebell, ez jó, de azért a pocakot ez sem gyűrte le... De nekem is van, mit kívánhatnék?

Hídakról beszélgettünk miután végigmondta a házassága 20 évét, a beültetésektől, gyerekgyártásig, a szülés részletéig, a felesége bajaiig, stb!!!. Hiába igyekeztem kitérni a téma elől, nem lehetett. Fél éve költöztek külön, és most zajlik a leválás, és a megállapodás.

Na, ő aztán mókásan feszengett a teázóban, ahol puffra ültem le, ő meg a feszes farmerben próbált lekuporogni a földön lévő párnára olyan meglepetéssel, mert el sem hitte, hogy ilyen hely is létezik Magyarországon... Egy darab ezoterikus kelet, ahova ő abszolúte nem passzolt bele, úgyhogy kapva kapott a pincér egyszerű gyümölcstea ajánlatán. Hozzáteszem, hogy mindkét alkalommal elkésett.

De van, aki ugyan az én sok képemet egyenként elemzi, de önmagáról egyet sem tesz fel, mert ő nem akarja magát publikálni. És nem érti meg, hogy mi is ez alapján választunk, és rém kínos, ha utólag a fényképre kell NEM-et mondani. Ennél bántóbbat nehéz elképzelni! De hiába írom le a naplómba, hogy gyerek nélkül, fénykép nélkül ne írjon, azért megteszi, és írj, majd learrongásozik, ha erre nem válaszolok, vagy elküldöm a sablon NEM levelet. De méginkább kiakad, ha meg is magyarázom, hogy miért nem.

De egy biztos, újabb élettapasztalattal gazdagodtam: a nős, most válni készülő, frissen elvált, de még emészti férfinak fogalma sincs milyen nőt keres, csak valaki legyen mellette. Lehetőleg legyen más, mint a neje, de igazából a „mást” nem tudja kezelni. A mulya feleség mellől vonzódik a határozott, érdekes egyéniség felé, akinek van saját élete, nem tőle függ, van saját hobbyja, de kell neki az élettér, hisz neki is vannak családi kötöttségei, úgysem érne rá folyton.

Összefonódik szívesen, de nem akarja felőrölni az egyéniségét, szokásait, hobbiját, barátait. Viszont nem lesz mellette(m) sohasem az az érzése, hogy nélküle meghalnék. Számítok rá, de nem támaszkodni akarok rá.

Nekem egyenrangú társ kell, akivel kölcsönösen tudunk egymásért rajongani, és nem a másik fele akarok lenni. Ő is egy egész, én is az vagyok, de együtt vagyunk, mert együtt érdekesebb, tartalmasabb, színesebb, boldogabb az élet. Ha gondunk van, ki tudjuk a másikat segíteni, amit ő egyedül is megoldana, de jól esik neki/nekünk a gondoskodás. Hol az én ötletem, hol az övé működik. Keressük a közös kompromisszumos megoldásokat, odafigyelünk egymásra empátiával, és érzelmi érettséggel tudjuk kommunikálni az érzéseinket, nem zsaroljuk a másikat a hallgatásunkkal, vagy az érzelmeinkkel, fenyegetettségünkkel.

Mert nekem nem szükségem van a másikra, hisz megvagyok egyedül is, egyszerűen szeretném jobban érezni magam a világban mint nő egy igazi férfi mellett. Aki tudja mit akar, de nyitott az én ötleteimre is. Akivel lehet együtt alkotni, ötletelni, tervezni, de ha nincs erőm, kedvem, akkor lesz eléggé proaktív, hogy azt megtegye helyettem. Aki mellett úgy lehetek gyenge nő, hogy közben nem veszítem el önmagam. Aki nem csak alkalmi szabadidőpartnert keres, ugyanakkor nem akar a nyakamba folyni, és rám tapadni. Akivel innentől együtt lehet tervezni minden programot, az életünket, de meghagyjuk a teret a másiknak (a lakást, a családjaink, és barátokat is). És ha komolyodik a dolog, lehet rá számítani, lehet vele együtt haladni...

De nehéz! Lehet, hogy nincs a Nap alatt olyan, akivel összepasszolnék...?? Lehet, hogy nincs számomra több társ a csillagok alatt, és innentől kezdve magányra vagyok ítélve? Nem ezt jövendölték! Lehet, hogy tévedtek??