2012. január 28., szombat

52. Én édes lelkem! - 2012. jan. 27.

 

Szombat délelőtt.

Anyuék még alszanak, én elmegyek reggel tornázni, bevásárlok.

Hazajövök, ők sétálnak. Vidáman, piros arccal térnek haza.

Peti sugárzik, le nem lehet szedni anyámról. És őt se róla.

Eszünk valamit, én altatom, hogy anyu el tudjon végre menni haza.

Kissé lassan, de Peti elalszik végre.

Mikor felébred rohanni kell vele kifelé a nappaliba, nem értem miért.

Majd kint keservesen rázendít…

Nagy nehezen jövök csak rá, hogy mi a baj. “Idike elment”. Már nem felejt. Nem felejtette el, hogy előtte anyu itt volt, és már nem elégszik meg velem. Alig tudom megnyugtatni, hogy haza kellett menni a kutyusokhoz, stb. Hosszú, hosszú percekig vigasztalhatatlan. Ölelem, puszilom, tiszta vizes a gyönyörű kis arca a könnytől. Annyira szereti őt, hogy tegnap 101x mondta el neki, hogy “Idike, nagyon szeretlek!”.

De aztán lehiggad, elkezdünk játszani, összebújunk, puszilgatjuk egymást, beéri velem. Mosolygó arc

Mióta hoponoponózok, sokkal nyugodtabb vagyok vele is. Illetve egy pár hete nagyon jól alakult az időbeosztás, a múlt héten 4x fél órára is el tudtam jutni tornára. Hétfőn hajnalban Zsuzsa néni jön, viszi bölcsibe, megyek tornázni. Már előre mondom neki, ő tudja, hogy szépen lesétálnak a bölcsibe, madárkákat etetnek száraz kenyérrel. Amikor délután hazajövünk, kiválaszthat egy mesefilmet, és amíg azt nézi, addig elvégzem a házimunkát. Nincs más megoldás, próbáltam másképp, nem megy,  jön mindenhol a nyakamban, ő velem akar lenni, én ideges vagyok, és minden nagyon lassan készül el. Így viszont mire vége a mesének, elkészülök majdnem mindennel, vacsorázunk, és aztán végre játszunk! Megpuszilgatom, szeretgetem, gyömöszölöm, bohóckodom vele. Egyre édesebb, egyre jobban öleli az ember nyakát, és mondja nekem is, hogy “szejetlek anya”. Hogy lehet ennyi szív egy kisgyerekben?

Kedden a bölcsiből Péterrel ment el táncházba, ez nagyon klassz, mert népzenészek is vannak, és utána mutogatja nekem a hangszereket a kis kezével. És mivel nincsenek itt mikor torna után hazajövök, elkészülök a házimunkával, vacsorával, lefürdök, összepakolom a másnapi kajákat, uzsonnákat, elintézem az adminisztrációt, bankolok, számlákat rendezek, kivasalok, vagy berakom a mosást. Mire jönnek, épp elkészülök. Utána le tudok ülni Petivel játszani, csak vele foglalkozni, semmi mással. Ez így lenne minden nap! Nagyon klassz az este!

Szerda: ha apu nem rohan nagyon tovább, és nincs rémes idő, és van kedve, akkor sétál vele egy órát haza a bölcsiből, egyébként otthon már jön a vég nélküli tévézés, amit utálok, mert nem filmet néznek, és Petit alig lehet leszedni a képernyőről, ezért ha belefér az időbe, rohamléptekben végzem a 30 perces Curves-t. Szerencsére annyira örül nekem Peti, mikor hazaérek, hogy le tudom lőni a tévét.

Csütörtök együtt sétálunk le, de este már anyu megy érte. Nekem pedig csütörtök, pénteken vannak az esti programjaim, elintézendőim, táncom. Igyekszem úgy alakítani a programom, hogy csak akkor menjek haza, mikor ők már fekszenek le, mert így nem zavarjuk egymás köreit. Bár, most tánc után kivételesen hazamentem korábban, így én fürdettem. Odaguggoltam a kád elé, de rám szólt, miután rámutatott a sámlira:

“Oda ülsz, ott a helyed!”… Mosolygó arc 

Aztán megnéztük együtt anyu kedvenc sorozatát, már fürdés után, tejecskével a kézben. Mivel ilyenkor anyu végzi Petivel a napi teendőket, házimunkát meg ilyenkor úgysem lehet végezni, jobb megvárni, míg anyu másnap elrendezi maga körül a kupit, így leülök a gyerekkel örülni egymásnak. Átölelve, összebújva, egymást puszilgatva nézi komolyan velem a Mentalistát.

Film közben sajnos jönnek a reklámok: anyu mondja: “Petike, visszajön?” válasz: “Biztos visszajön, ne félj Ildikó! Lemák van” (vagyis reklám!) Mosolygó arc 

Na, azért aludni nem akar velem, de nagyon örültem az ajándék órának vele…

Ha anyu rászól, hogy telefonál, vagy valakinek kártyát vet, koncentrál, Peti szó nélkül várja végig, míg újra vele foglalkozik! Valószínűleg azért tudja ezt megtenni, mert egész nap vele van. Ha viszont az én kevés, vele töltött időmben mást csinálok, rettentő dühös, és agresszív. Illetve először mikor meglát, nekem esik. Mintha ezzel fejezné ki a hiányomat. Aztán megnyugszik, ha tudok vele játszani, és felenged. Ha nincs aki felváltson, és összejött minden, nincs idő játszani, vagy ölelni, és cipelni őt, akkor próbál az agyamra menni, hogy ne legyen lehetőségem mást csinálni, mint vele foglalkozni. Csak mivel egyszerre nem tudok kétféle dologgal foglalkozni, és nem ad senki helyettem vacsorát mondjuk Danának, nem tudok segíteni kikérdezni a leckét stb. akkor türelmetlen leszek, és ingerült, ha még ő is lelassít. 

Már volt, hogy ki kellett jöjjek tőle, mert már olyan régóta altattam, és annyira elment az idő, és Danához is át kellett mennem tanulni. Csöndben várt rám. Azt hittem elaludt. Hát egy háromnegyed óra után elkezdett nyöszörögni, visszamegyek hozzá, ott várt rám nyitott szemmel! Édes kicsi lelkem! Mellé feküdtem, és most már egy pillanat alatt álomba szenderült…

Sajnos a bölcsis kór kezdi őt is elkapni, majd minden gyerek beteg, a 12-ből 5 gyerek jár már csak, azoknak is lóg az orruk. Petinek is elkezdett tegnap, már fájlalta a fülét. Úgyhogy lámpáztuk, ő engedte, kapcsolta be. Reméljük nem lesz nagy gond…

Ma még sétáltunk egyet délelőtt, mert állítólag -17°C-ot ígérnek jövő hétre… mégiscsak beköszönt a tél, na nem mintha hiányozna. Hó nélkül meg végképp nem!

Peti pedig mindent kommentál, magyaráz a maga tündéri gyermeki módján:

"Az egyik DVD-t kinyitotta, nem volt benne semmi. Erre ő: "Ez elfogyott?"

"Ez a lekkám.Ott bolt a néni a TV-be"! - felismerte ugyanis a gyógyszertári szórólap reklámarcát a képernyőn.

"Lajzoltam egy bácsit, ott a fütyije!" :-)

"Ildikó, hol van a haza?" (hazament a néni. a lakasába is hazamegy, és Magyarország is a mi hazánk... de nehéz ezeket elmagyarázni.)

"Ez a mi házunk! Mi lakunk itt anyával. Ez a lakásunk!!"

"Hagyjad az én játékomat!"

"Ildi szemetelek? Kélem a söplűt. Söpölöm!"

Kabátban kiment a lépcsőházba egyedül: "Biszem a Boribont sétálni...." kimegy. visszajön "Nem megyek ki, sötét van!"

"Tessék palancsolni, ott ban!"

"Ez nagyon pinom, izlik nekem."

"Elestem!"

"Odahozod a fontost? Nem adod?"

Petike, tedd bele ezt is a szennyesbe! "Most nincs kedvem!"

"Idi gyere ide, hadd tanuljon Dana. Fontos!"

Fel akar mászni anyu mögé az étkező székre: "Bocsánat Idike, menjd odébb!" :-)

Olyan kis éleslátásai vannak, olyan komolyan tesz-vesz.

Most pl. azt a játékot szereti a legjobban, hogy veszi a szerszámos ládáját, a fúrót, és megyünk, szerelünk: autót, széket, ajtót csavarozunk. Mióta itt volt az asztalos, akinek mindig összegyűlik egy-két órányi apróság, azóta ez a játék. És mindezt olyan komoly fejjel, hogy meg lehet zabálni.

A múltkor folyt a radiátor, kiment a víz, mint kiderült, ezért leállt a kazán, telefonon próbáltam segítséget kérni. Szerencsére nem értek rá, így elmondták mit csináljak, és sikerült! Úgyhogy azóta Peti radiátort is akar szerelni.…:-)

…

A térdem fájdalma ugyan nem múlt el, óvatosan már szteppelni tudok vele, még nem tökéletes, de sokkal jobb.

A múlt héten eljutottam ping-pongozni, kiderült, hogy ott van az utcában, ahol naponta hazajárok. És még ki sem néztek minket amatőröket. Remek sport, csak annyira elfáradtam másfél óra után, hogy még másnap is csak lézengtem… Mosolygó arc.

-----

Miután ilyen jól alakult az elmúlt két hét, már kezdtem beleélni magam, hogy így marad, mindjárt kiderült, hogy dehogy! Péter összeveszett anyámmal (a belváros közepén kirakta, jött hozzám aludni, mert már nem járt a HÉV, nem tudott hazamenni!!). Ezek után Péter ide se jön, apu pedig beteg, kérdéses az ő idejövetele is. Ez azért ciki, mert orvoshoz kellett volna menjek. A körzetitől kértem szűrővizsgálatokat.

A nőgyógyi persze pénzért azonnal minden vizsgálatot: rákszűrést, mammográfiát, hasi UH-t megcsinálna, de az összesen 30e lenne, míg az állami keretek között minderre 3 hónapot kell várjak… Rémes! Így csak a felét intéztetem magán, a többire várni fogok.

Jó lenne fogyózni, rémesen idegesítenek a plusz kilóim, de este kizárólag szendvicset kívánok, saláta, joghurt, hideg fehérjeturmix-ra rá se bírok nézni… Így pedig nem fog menni.

Pedig most végre lenne konkrétan kinek tetszeni!

Egy kedves pasival sikerült randiznom, vele ping-pongoztam. A vonzalom megvan, de egyelőre még nem tudta megérinteni a mélyebb húrokat, túl messziről közelít, és túl óvatosan, úgyhogy maradtunk egyelőre a baráti csevejnél. Ha nincs lelkesedés, rajongás, sms-k, telefon, ha nem érzem, hogy hiányzom neki, nem lesz belőle semmi. Vagyis, ha ő behergelődött, akkor tudok én is. Kissé kategórikus, a véleményét nehezen (vagy lehet, hogy sehogysem lehet megváltoztatni?), ahogy János is az volt, és ő is Bak… De hogy belőle sikerül-e azt a tüzet kipiszkálni, amit Jánosból igen hamar, majd kiderül. Meglátjuk hogy alakul tovább. Persze jó lenne nem beleélni magam…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése