30. Nélkülem – 2010/10/31

Nehéz döntés előtt álltam az utazásunk előtt, hogy vajon melyik gyermekemet válasszam, kinek tegyek jót, hogyan szakadjak szét. Indulás előtt a húgoméknál mindenki egészséges volt, csak a bárányhimlő riogatott a gyerekei óvodájában. Peti olyan pici még a bárányhimlőhöz. Hogy lehetne neki elmagyarázni, hogy ne vakarja, hogy lehet megnyugtatni, mikor nagyon viszket. És úgy tűnik sokkal nehezebben viseli a betegségeket, mint ahogy Dana, pedig ő olyan nagyon beteg volt, de olyan halkan tudott szenvedni, hogy szánnivaló volt. Peti a legkisebb betegségeket is nagyon elesetten viseli, nagyon nyűgös, hisztis lesz. Így most, hogy a pótmama 3 hétre elmegy pihenni, nem mertem bevállalni a lehetséges bárányhimlőt.

Ráadásul Danára annyira kevés idő jut Peti miatt, hogy minden együtt töltött perc aranyat ér. Érzem, mikor nem vagyunk együtt igazából napokon keresztül, mégha itt is van, nem tudok vele minden este foglalkozni, és annyira érzem a hiányát az együtt töltött óráknak. A kamaszsága bezárja, a “Rák” visszahúzódása csak ráerősít erre. Így most a kettesben tölthető idő nagyon vonzó, és egyedülálló lehetőség volt.

Végül elfogadtam anyu segítségét, és szívszorongva, de itthon hagytam Petit. De végül jól döntöttem.

Danával remek volt az együtt utazás, és százszor egyszerűbb volt így kettesben. Az idő végig rossz volt, esett az eső, így most kivételesen Nomiék kocsijával kellett bejárnom a várost. Az eddig szokásos lábleszakadásig való séta csak az utolsó napra maradt. A szokásos vásárlási köröket futottuk be, és minket nőket boldoggá tett minden új ruhadarab. És mi ezt nem tudjuk megunni, napokon keresztül jártuk be a szokásos helyszíneket, hogy a keresett kabátot, csizmát, felsőket megtaláljuk. Sajnos nem volt leértékelési időszak, de hát az alkalmat nem lehetett kihagyni, annyival jobbak ott a cuccok, és nagyobb a választék.

A másik ok, ami miatt jó döntés volt Peti nélkül való utazás: Rubenen vasárnap estére megjelentek a pöttyök! Másnapra szépen kivirágzott! Így Nomi sehova nem tudott elmozdulni, besegítettem ahogy lehetett: gyerekeket elvittük Danával a játékparadicsomba, ahol kibírtuk a két órát, amit ők nagy élvezettel rohangáltak végig. De ilyenkor az is számított, hogy Rubennel el tudott menni az orvoshoz, míg én Rebiékkel otthon maradtam. Ők adnak egy antivirus szert a bárányhimlőre, ami segít hamarabb átesni a betegségen, így hamarabb beszáradnak a hólyagok, és kevésbé viszket. De ezt csak aznap lehet felíratni, mikor kijöttek, akkor viszont rögtön be kell adni, különben nem ér semmit. Úgyhogy Nomi elrohant november 1-jén az ügyeletre felíratni a gyógyszert. Különösebben nem izgatta, hogy egy fertőző gyereket visz a többiek közelébe, úgy gondolta, a többieknek is el kell kapni mihamarabb. Az autósülések bekötésével sem sokat bajlódott a rövid távok esetében, ami a három gyerek esetében annyi időt vesz igénybe, mint az út fele. Én persze aggodalmasabb vagyok, így próbáltam a gyerekeket menet közben beszíjazni nem kis erőlködéssel. És nagyjából addigra végeztem is velük, mire majdnem hazaértünk…

A megérkezésünk estéjén Pizzériába mentünk vacsorázni este 9-kor, amikorra már éhen haltunk volna, ha nem eszünk odafele a reptéren. Mivel apu vitt végül ki a kocsim használatáért cserébe, így megmaradt a taxira szánt pénz, így szépen megvacsoráztunk, bár én a reptéren biztos nem vettem volna vacsorát. De így nagyon jól esett. És nem korgó gyomorral kellett este fél 10-kor várni a pizzát. 9-kor tele volt a pizzéria, így majd fél órát várakoztunk a gyerekekkel mire le tudtunk ülni. Onnantól kezdve viszont nem túlzás kb. 10 perc alatt kihozták a frissen sült papírvékony pizzákat. A gyerekek félig elálmosodva, de jól bírva a gyűrődést betermelték a maguk adagját. És a maradékokból még mi Danával is jól laktunk. Ami fura számomra mindig, hogy kicsi, félig alvó gyerekekkel is jönnek étterembe, babakocsiból a gyerek majdnem kilóg, és szépen alszik, amíg a szülők vacsoráznak este fél 11-kor. Ez az éjszakai zabálás ellenére csoda, hogy nem kövérek jellemzően az olaszok. Amúgy nem járnak igazán szórakozni, táncos helyet például nem is ismernek a közelben. Nomi Carlo előtti időben salsázott versenyszerűen, de Carloval ez már nem élmény, így marad a tipikus olasz kiruccanás: az étterem, amire most már 3 gyerek mellett igen ritkán van lehetőségük. És mindig hozzá kell kalkulálni a babysitter 15 €-ját is minimum.

Volt részünk olasz reggeliben a kávézóban állva: egy vaníliakrémes croissant egy capuccino-val! Mindig remek, és megunhatatlanul finom. Nomi szülinapján ezzel kezdtük a napot.  A születésnapi vacsorára este fél 9-kor indultunk, lévén a babysitter nem ért oda 8-ra. Evés persze nem volt fél 10-ig. A  legdiétásabbat próbáltam rendelni: lazacot sült zöldséggel, de nem tudtam betermelni, akkora szelet volt, ráadásul nem filé, hanem egy bazi nagy vastag szelet bőröstül, ami így már nem volt olyan gusztusos. Halloween lévén az ünnepi hangulat azonban betöltötte az éttermet. . Az “ünnepség” egyébként szerény volt, és kedves, de határozottan jobb hangulatú, mint az én tavalyi agyonsírt, mély depressziós, terhesen egyedül töltött, 40. szülinapom estéje. Mindenki elfelejtkezett rólam aznap. És legszívesebben én is elfelejtkeztem volna magamról. De most örültem szívből, hogy Nominak nem jelentett akkora törést a 4. X átlépése.

Folyamatosan ettünk a négy nap alatt, és főleg a vacsorák voltak kiadósak, sajnos a helyi szokások szerint, mikor együtt a család. Ettünk isteni profiterolt, Dana kérésére készült tiramisut, így az édességdömping, és az esti vacsorák hatására sikerült is híznom másfél kilót. Úgyhogy jövő héten kezdhetem elölről a diétát.

Nomit is lefárasztottuk, mert az esti programok, emailezései, Skype-olása után mindig volt valami teendő: egyik éjjel magának hajat festett, másik nap a körmömet csinálta éjjel 2-ig (életemben először kértem meg, hogy szabadidejében nekem körmözzön, bár persze nem ilyen késői kezdésre gondoltam), és olyan szépek lettek, amire mindig vágytam. És Nomi is kiélhette a díszítési hajlamait:

Másnap ismét telefonálás után elkészült a tiramisu este fél 11-kor, de ez szerencsére fél óra alatt megvolt.

A gyerekekkel közös játék, foglalkozás kevés volt, többnyire nézik a tévét, de azért voltak üdítő percek is, mikor Nomi a lányokkal festett a konyhában. De ami igazán tetszett, a gyerekek kitalálták, hogy gyúrjanak tésztát (ez az anyuka reszortja), és a gyerekek a géppel kinyújtották, és aprították a széles metéltet (tagliatelle-t). Mind a hárman boldogan tekerték a gépet, amit aztán megfőztünk, és bolognai öntettel megettünk. Isteni volt a friss tésztából készült étel!

Nomi nem különösebben izgatta magát, vitte a beteg Rubent magával, mikor össze kellett szedni a gyerekeket óvódából, iskolából, mivel mi is elkísértük, hogy megnézzük hova járnak. Nagyon szigorúan vigyáznak a biztonságra, az ajtók zárva, meghatározott időszakban néz ki egy nevelő, és adja ki a gyerekeket annak, akinek ott vannak a szülei.

Dana a gyerekekkel próbálta szót érteni, akik nyúzták, és unásig ismételtették el vele a színeket magyarul és játszották: a “Spregara commanda color”-t, amiben színeket mondtak olaszul, és a többieknek meg kellett tanulni. Úgy szerettem nézni őket, ahogy önfeledtem játszanak, és bár Danának nem volt mindig szórakoztató, de mindenképpen sokkal jobb program volt, mintha a kicsik a tévét bámulták. Máskor nem szeretem, ha Dana a tévét nézi, és általában kevés idő is van most már erre a sok tanulnivaló miatt, de olaszul tévét nézni, bármilyen bárgyú műsör is, mindig van értelme. Ha más nem, legalább hallani folyamatosan a nyelvet, és a kiejtést.

Nekünk mindig jó program Olaszország, ha esik, ha fúj, és persze napsütésben még jobb. De feltöltődni a nőiesség attributumaival, új ruhadarabokkal örömet szerezve magunknak, jókat főzni, és enni, együtt lenni, és dumálni éjszakáig mindig jó. Pont annyi időt maradtunk, ami jól esett. Már Peti is nagyon hiányzott, és anyu elbeszélése alapján már én is neki. 

Anyu boldoggá tett, naplót írt, míg nem voltunk itthon. Álljon itt az ő írása változtatás nélkül:

“Szombat: Anikóék 1/4 4-kor mentek el délután, Peti fél 4-kor ébredt. Uzsi: narancslé és egy banán. A vacsorát fél 7-kor ő ette meg kanállal!! úgy, hogy fogtam a kezét. Fél 8-kor fürdés, 8-kor alvás.

Vasárnap:
Reggelit egyedül kanalazta be a szájába. Fél 10-kor indultunk volna autóval a Mammutba, de az óraátállítás miatt előbb indultunk. Nem fért bele az összehajtogatva óriás méretű babakocsi az autóba, ezért végül összepakoltuk a bébiételt, pelusokat, stb-t, és busszal indultunk útnak, hisz a babakocsi fontosabb. Gergő (a helyettes kártyavető) már ott várt. Drágám nagyon élvezte a tágas tereket. A folyosókon simán ott hagyott, és percenként ki és bement egy-egy üzletbe, és ott kábította a cseppfolyósra alált nőket. Integetett kérés nélkül fűnek-fának, a Dohányboltos csajnak az ölébe borult. Uzsi túróstáska, és a 2.5 dl mangó-banán-narancs lé frissen facsarva, amit alig bírtam a szájáról leszedni, annyira ízlett neki. Plusz még betermelt utána még egy banánt! A személyzeti folyosón elaltattam, és 1-fél 3-ig békésen aludt a babakocsijában. Utána Gergővel összepakoltunk. Összesen 1500 Ft.-volt kettőnk bevétele!

Utána felmentünk a mamához. Ott egy késői ebéd (az uzsonnával felcserélve). Ennek a felét is egyedül ette meg!! Katica épp sétált, később jött meg. Közben Peti dédi ágya végén található felhúzó madzaggal játszott, kígyót formálva belőle, ami számára nagyon szórakoztató volt, és mindenképp veszélytelenebb, mint az ágya melletti sublótra rakott tömérdek gyógyszer, szemüveg, víz, tollak, és a telefon, amitől mindig óvni kell. Mindenhol találtam segítséget a buszra fel és leszállásnál. Fél 7-re értünk haza. Vacsora, füri, tej, és ájult alvás.

Hétfő: Délelőtt a Feminára érkezett kérdésekre válaszoltam, levegőztünk, kis séta, “egyedül reggeli zabkása evés, csak a felénél elfáradt, és mutatta, hogy most már én folytassam! Húslevest főztem, de nem ette meg, és amikor tettem bele egy kis grízpépet, az már bejött neki, és szépen betermelte, pedig anélkül sokkal gusztusosabb volt…
Jött Péterem szép csöndben, amíg én aludtam Petivel, ő beóvakodott a lakásba, hogy fel ne ébresszen minket. Másfél órát aludt, utána csöndben mosolyogva ébredt! Elmentünk Ibolyához, aki kissé már szenilis így 90-en túl. Először azt sem tudta összerakni, kinek a gyereke, pedig már többször voltam nála Petivel. De aztán jól megértették egymást, hiszen a gyermeki lélek és az idős ember lelke olyan közel áll egymáshoz. Peti nagyon édi volt, szokás szerint mórikálva magát társaságban. Még Ibolyát is sikerült elbűvölnie, mikor odabújt hozzá! Utána még másfél órát sétáltunk a Duna-parton, és villamost néztünk “testközelből”, de ez Petit egyáltalán nem riasztotta, sőt! Aztán néztünk Dunát, kutyát, sőt kutyafalkát. Fél 7-kor vacsora, és utána rohamléptekben alvás.

Kedd.  Fél 5-ig aludt, és akkor is csak halkan beszélgetett az ágyban ülve. Erre ébredtem. Tej és alvás 8-ig. Tej és alvás utána 8-ig! Délelőtt Femináztam, telefonügyeletet tartottam, ő csöndben “átrendezte” a lakást: fedők, övtáskák, fürdőből a csúszásgátló, az erkélyről a kisautó került teljesen más helyre. Tök némán játszott,, amíg végeztem. Sajna felmászott (!!) a székre, és az ebédlő asztalról (!!) levette a noteszomat, az összes rajta lévő levéllel együtt. De megoldottuk. Viszont a telefont a füléhez téve sétál fel, s alá. Nagyon cukipofa!!
Elmentünk ebben a meleg napsütéses őszben egy kis étvágycsináló levegőzésre (meg Pi-vizet venni!). A napsütés OK volt, de baromira fújt a szél. A gyerek az egyetlen utcai sétára alkalmas cipőjét a cukipofának sikerült köddé változtatnia. Így a mamusz, vagy a szandál volt az alternatíva…
A két kanna Pi-víz 10 kg + a gyerek a babakocsit annyira megnyomta, hogy a fék percenként beakadt magától, így kínszenvedés volt hazatolni. Isteni volt! Itthon az íztelen, kínai rizst a felnőtthöz méretezett húslevessel összekeverve kb. 3-3’/2 dl-t sikerült leküldenie! Utána egy kis testmozgás –helyett-sikerült szó szerint “pofára esnie”. Ezt annyira zokon vette, hogy amikor felvettem, hogy megvigasztaljam, mellékesen azonnal elaludt a kezemben!! Fél 2 volt, így itt volt az ideje is.
A lakásból sikerült csatateret varázsolni, úgyhogy most rendet vágok az anarchiában!! Délutáni alvás 4-ig; a nap még sütött, így nyitott erkélyajtónál játék ki-be rohangálással, át a küszöbön lépkedve óvatosan, autózás, játék pakolás. Anikó 8 kg-os súlyzóját nem emelte ugyan fel, de simán elhúzta, mert “útban volt” a mögötte lévő játékdoboznak. Időnként bedőlt a szőrméjére a szobája játéksarkában. Fogócskázott, utána “újságot olvasott”, legalább 1/2 óráig egy helyben lapozgatta és hangosan “felolvasott” belőle (vagyis dünnyögve kommentálta, amit lát). Aztán vagy egy órát néztünk valami állatkertről szóló műsört. Elefánt, zsiráf, viziló, oroszlán, és kutyák szerepeltek benne, amikre mindig “ö-ö-zött”, és mutogatott! Én elkezdtem megnézni a Rex-felügyelőt, és ő percenként kommentálta, hogy ö-ö! ö-ö!, amikor előjött a kutya, pedig nagyon el volt foglalva a saját maga játékával. De mindig akkor nézett fel, amikor jött az ö-ö (na jó, néha szóltam neki… :-) )…

Nem tudom hogy volt, de a Yogobella ivójoghurtomat simán kivette a kezemből. Na jó, gondoltam, csak megkóstolja. De amikor bele akartam inni, akkor éktelen hisztit vágott le!! (Ugrott a vacsorám! :-) ) Viszont ő miután megette az egészet (33 gr-ot!), még megette a teljes vacsoráját, és lefekvéskor (óriási fél órás füri után!) 240 ml tejét is! Kb. 2 perc alatt aludt (vagy inkább ájult) el!

Rengeteget nevettünk: mert ránéztem, mert levettem, mert felvettem a szemüvegem, mert fogócskáztunk, mert, mert, mert…. A joghurton és az arcra esésen kívül nem volt hiszti egy percig sem, pedig láttam Anikóval mit művel. Néha az idegeit cincálja, annyira erőszakosan hisztizik. Hihetetlen elmélyülten tud játszani. Hosszú ideig csöndben volt, és nem jött oda hozzám; már azt hittem, valami tilos dologgal foglalkozik, ahogy ilyenkor az lenni szokott… De nem! Ült a nappali közepén, és fél órát azzal foglalkozott, hogy a műanyag palack tetejét lecsavarja, és visszacsavarja…

Szerda: Együtt készítettük a reggelit (már az ágyban 1/2 8-kor!): a kezembe adta a cumisüvegét és a termoszt, aztán megmutatta a cumi tetejét, hogy vegyem le és csináljam neki az ennivalót A zabpehely produkció sajna nem jön össze, mert nem akart egyedül enni.
Femináztam egy fél órát és egész délelőtt nyitva volt a teraszajtó, annyira meleg volt. Elképesztő telefonforgalmat bonyolítottam le, így nem mentünk sehova délelőtt. Korán megebédeltettem. Csak 1 órát aludt, és 1 óra kirándulás, és utána Mammut. Már mindenki előre odajött megmutatta a fiának, anyukájának, a kolléganőnek ki kinek akart villogni Petivel. Mindenkinek integetett, 2-3 alkalommal mondott pá-pá-t is. Imádta a kis vonatot, a szökőkutat, és ki-be járkált egyedül az üzletekben. Imádnivaló volt! Erzsike hívott a Mammutban, hogy jön egy angol házaspár 1/2 4-re (de nem jöttek végül…). Így is vetettem egyet valakinek. Erzsike nagyon jól elvolt vele, mert 40 évig óvónő volt Marcsi kolléganője. Egy erélyi nő jelentkezett a kártya-iskolába, így már ezért is érdemes volt lemenni.
Írtó meleg volt hazafelé, szitáló “tavaszi” eső, de a buszig nem áztunk el, hazafele pedig már nem esett.

Majd megszakadt a szívem, mert kinyitottam az ajtót, és itthon nem volt senki! Peti hangosan sírt percekig az előszobában állva. Aztán vacsora. Koncz Zsuzsa koncertet hallgattunk fél órát. Fürdés, és a tejet gondoltam a nappaliban is megihatja. De le kellett volna fotózni az arckifejezését erre az ötletre: “itt??”, és nem itta meg. Amikor a álózsákban a helyére tettem, megitta az egészet. Én nem is tudom honnan örökölte ezt a szabálykövetést…? .

Érdekességek:

Rám jött a reggeli tüsszögő roham, erre elkezdett utánozni egy krákogó hanggal! és nevetve hozott hozzá egy zsebkendőt!

Kapott egy kis kenyércsücsköt, és ahogy rágcsálta, összemorzsálta a takarót. Erre leporolta róla.

Hihetetlenül okos, és jó megfigyelő! Danának teljesen szabályosan meghegyezte a géppel a ceruzáit, mert 2x megmutattam!!

Zseniális memóriája van, csak sajna makacssággal is keresztezve, ennél fogva nehezebb elterelni a figyelmét. Ma fürdés előtt a telefonommal játszott, és miután a kád előtt kivettem a kezéből a mosdó szélére tettem (ideiglenesen, mert persze eltüntettem onnan). Erre a fürdés után kérte! Az egész mosdót lepakoltam, de ő addig nem hagyta abba az ö-ö-ö-t, amíg vissza nem hoztam.“

-----

Élmény volt anyu beszámolóját olvasni, így sokkal részletesebb volt, mintha elmesélte volna. Egyelőre nem éreztem Petin a távollét maradandó nyomát. Majd holnap lesz nagyon nehéz, mikor a bölcsibe kell vigyem másfél hét szünet után! Ilyenkor eddig napok teltek el, legalább 3, mire visszaszokott. És most már konkurencia is lesz, mert egy másik pici 18 hónapost most szoktatnak, és az is folyton a gondozónőn fog lógni, nagyon anyás ugyanis. A sóbarlangos anyuka gyermeke, várakozás közben beszélgettünk, és hát nem örültem igazán, hogy Peti most ki fog esni a pixisből, mert eddig mindenki vele foglalkozott, őt hordozta, őt etette, őt altatta, és a nagyok várták reggel, hogy “jön a kisbaba”. Nem tudom, eztán hogy lesz.

Tündérien dudorássza: a “Himpa pajimpá-t”, ma már a t-betűket is kiejtette: “Hinta, pajinta”… néha tovább dünnyögi, de azt már nem érteni, csak hasonlít a dallam, és a szöveg ritmusa. Tündéri! És közben billeg egyik lábáról a másikra.

Ma visszanéztem a Megasztár egyik nem látott részét, és a kanapén ugráltam ill. táncoltam az egyik jó számra. Rögtön eltanulta, utána felmászott, és egyedül ugrált, ringatózott, és táncolt rá. A Megasztár amúgy is leköti, és zene közben imbolyog. De Dana azon akadt ki, hogy Hannah Montana egyik pörgősebb számára meg ütemes fejmozgással reagált. Egyedül felmászott a kanapéra, hátradőlt, és ott ringatózott, miközben a nővére a konyhában evett.

Ma jó napja volt, mert Dana volt iskolatársnője, barátnője volt itt, aki nagyon szereti Petit, és miután felébredt, vele szórakoztak, labdának használva egymásnak adogatták. A lányoknak jó volt, mert karizom, és hasizom gyakorlat volt, Peti pedig nagyon élvezte, hogy vele foglalkoznak. Mikor Dana itt van, nem akar róla leszállni. Mindenhova követi, mint egy kiskutyus, állandóan felkéredzkedik a kezébe, amit Dana, ha épp nincs tanulnivalója, meg is tesz. Most a szünetben, így az utazás után gyorsan letudta a leckéket, így volt szabadidőnk. Sétáltunk a lakótelepen, én futni próbáltam, de Peti ki akart jönni a kocsiból, és így már lelassult a menet. Hol én toltam futva, hol Dana, hol sétált vele, én meg köröztem körülöttük. Azt nem mondanám, hogy kiköptem a tüdőm az edzéstől, de legalább levegőn voltunk, és egy kicsit mozogtam.

Tegnap nagymamáéknál volt összejövetel az új lakásában a lakótelepen, ahova már babakocsival is le tudtunk sétálni. Egy nagy adag Tiramisuval készültem, ez pillanatok alatt elfogyott, Nomitól megtanultam, hogyan csináljam gyorsan, egyszerűen. Hát nem egy diétás étel, de most két heti szigorú fogyókúra előtt még Danának akartam kedveskedni, ez a kedvence. Persze koffeinmentes kávéval, és rumaromával az alkohol helyett. A család kissé hiányosan gyűlt össze, és kissé fokozatosan. Az egyik csapat már ment, mire az utolsók megérkeztek. De a lakás abszolút alkalmas az összejövetelre, én meg folyamatosan próbálgattam az új fényképezőgépet, aminek már kint is tanulmányoztam a 200 oldalas használati útmutatóját. Eleinte beltérben rém rossz képeket sikerült csinálnom Nomi szülinapján, nagyon el voltam keseredve, hogy mégsem jól választottam.  

Aztán egyre jobbak lettek, és tegnap az egyik, reméljük leendő családtag, (jelenlegi státusza: udvarló) megmutatott néhány újabb manuális beállítást, így a sikerült kiküszöbölni a homályos elmozdulásokat igen gyenge fényben is!

  

Ebben a képben az volt a nehéz, hogy a portré is éles kellett legyen nem túlságosan megvilágítva, és a háttér gyönyörű alkonyata is.

Ma meg Dédiről készítettem igazolványképet, hogy ne kelljen a fotóshoz elrángatni. Ő telefonon megadta az instrukciókat, hogyan kell beállítani, és aztán az üzletben a képemről megcsinál egy hivatalos igazolványkép formátumot. Így sikerült: . Így azon sebtében készült több kép is:

Ma Peti mamának nagy örömet szerzett, olyan jó ízűen ette a húslevest, csak úgy nyelte a tésztát, meg a grízgaluskát, alig akarta abbahagyni. De amin igazán feldobódott mama, hogy Peti a savanyúságot magában ette. “Legalább ezt örökölte tőlem”- mondta, és nem akartam lelohasztani, hogy ezt ugye nem tőle örökölte, hanem ezt is az apukájától, mint majdnem mindent, aki reszket a kovászos uborka levéért is…

Szerencsére nem kezdett el vendégségben toporzékolni, ahogy itthon tud megfeszítve magát képes a földhöz verni a fejét. Hihetetlenül erőszakosan, és kitartóan tud ö-ö-özni, mikor valamit meg akar kapni, még akkor is, ha tudja, hogy nem fogom odaadni: a tévé távirányítóját, vagy a telefonomat, ami igen érzékeny egy készülék. És persze az ember nehezen tud ellenállni, hogy végül ne adja a kezébe, de nem lehet, így aztán vörösödésig megy a műsor sírással kombinálva, amíg rá nem jön, hogy ez most nem fog menni. Aztán egy idő után szipogva, hüppögve alább hagy a hiszti, és ha ilyenkor sikerül valamivel elterelnem a figyelmét, akkor többnyire megnyugszik.

Egyre nagyobb kisfiú, és én is úgy látom, ahogy a homeopata orvosa, hogy most van egy változás kezdetén. Az anyukájával szimbiózisban élő kisbabából szocializálódó, igazi önérvényesítő, nagyon okos, jó megfigyelő, makacs, nagyon ragaszkodó kisfiúvá fejlődött, és napról napra csoda, amit és ahogy tesz. Felejthetetlen élmény, mikor hazajöttem után éjszaka mellébújtam, ő egy pillanatra felébredt, átölelte a fejem a két kezével, és úgy aludtunk el. Az ilyen pillanatoknál válik csöpögőssé az anyai szívem, ilyenkor érzem, hogy valaki igazán, feltétel nélkül, ragaszkodóan szeret, és imád. És csak remélni merem, hogy ez a ragaszkodás, ha lankad is majd, de igazából soha nem múlik el.