Peti már 3 hete beteg kisebb, nagyobb kihagyásokkal. Hol meggyógyul, hol visszaesik, láz, orrfolyás, nyűglődés ismét 3 napja.
És végre értelmét leltük: Dana felfedezte az első fogacska recéjét! Hogy tud neki örülni az ember, pedig mennyi nehézség jár vele. Persze nyáladzik, mint a bulldog. Persze lázas, és persze nyűgös, és persze nem alszik. És ez még csak a 20 fogból egy! És napokig, hetekig tartott, mire kijött! Ki tudja, mikor volt a betegség vége, és mikor kezdődött a fog miatti állapotváltás. A kettő "betegség" között összesen 3 nap telt el!
A popsiját is emeli szépen, és kissé nehezen, de nekidurálja magát, és akkor egyet húz a lábacskáin, egyébként motoros fókát játszik: keze fekvőtámaszban, de a popsija lent, és egy darabig bírja így kimerevítve magát, aztán összerogyik.
Most, hogy végre laptopom van, amire annyire vágytam, végre odavihetem a hempergő mellé, és ott ülhetek mellette, így legalább lát. Nehéz menet volt, és még szokom az új rendszer újdonságait, távol vagyok még a teljes ismerettől, de végre mobil vagyok!
Csak egyelőre nem tudok elszakadni a géptől, így minden "szabad" időm rámegy, sajnos még az éjszaka is. Nem bírom megállni, hogy ne állítsak be mindent.
Csak Petivel való foglalatosság, és a házimunka: főzés, pakolás, takarítás miatt kelek fel a gép mellől, de mindig akad valami fontos, azonnal elintézendő. És így, hogy nem kell kikapcsolni, sokkal szívesebb (értsd: többet) nyitom ki, és ülök oda elé.
Peti egyébként már eszik: gyümölcsöt, főzeléket, küzdünk a maszatokkal, de egyelőre élvezettel, nyögdécselve mennek le az első falatok. Nem egy egyszerű dolog etetni, de némi prüszkölés, fejrázás után csak elfogadja: tejpépes gyümölcs, tápszerrel kevert zöldséges krumpli.
Nehéz volt eldönteni nyűgös állapotában, hogy vajon most épp mi baja: a hasát csikarja az új táplálék, vagy a nyálfolyás a fogzásra utal, vagy felülfertőződött a korábbi nátha... azt hittem ő a kőszikla, őt majd semmi nem viseli meg.
Az apukájával 4 hete nem beszéltünk. Magyarázkodni nem akart az ünnepek alatti eltűnésen, így meg nem tudjuk honnan folytatni. Egy levélváltás volt, többet telefonon nem próbálkozott, én meg ezek után hogy hívjam? Az újabb telefonon való próbálkozás jelentené, hogy tényleg fontos neki a gyereke, és nem csak egy felvett póz. Azt kérte, ne kívánjak neki szenvedést, és hogy úgy "tud segíteni, ha csökkentjük a kapcsolattartást". Micsoda hülyeség! Hogy lehet még ennél is jobban csökkenteni, és minek? Milyen veszélyt jelentek vajon én egy család védőbástyájával szemben?? Istenem, hogy a férfiak hogy képesek homokba dugott fejjel, fület, farkat lesunyva élni egy életen keresztül?!
Nem tudom ezek után hova tovább? Várakozom, hogy majd nem gondolok rá nap, mint nap... ami nem egy szerencsés állapot, hisz az itthon eltölthető örömidő fogy, a napok peregnek, még fél év, és jön az igavonás, rohanás, idegfeszültség ismét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése