A gyermeknevelés nehézségei kicsiben, és nagyban

Piros folt Peti fején! Ki tudja, hol szerezte… Anyu most kedden érzékelte, hogy az unokája nem mászogat, hanem igenis mászva halad, méghozzá az elgondondoltnál gyorsabb ütemben. Elől hagyni semmit nem lehet! Már veszélyben a virágváza, a szék sarka, a rács, a fiókok éles fogója. Az elől hagyott vasalózsinórt utolsó percben tudta elkapni. Pedig ez még csak a mászás eleje! Csak rövid ideig lehet már a rácsok közt tartani, ott időnként elbújik a dobozban, és nagyon elfoglalva pakol valamit.


De aztán megunja a kereteket, és elkezd óbégatni, akkor jön a szöszölős szőnyeg.

Most Tamással, aki segít takarítani lecibáltuk a nagy szőnyeget a hóba (ill. ő elbírta egyedül, én csak megmutattam a technikát, hogyan kell ütni, vágni, hóval beseperni a szőnyeg felszínét, mindkét oldalát), majd mint egy döglött kígyót felráncigáltuk a korlátra, hogy ott száradjon. Száradt. Épp csak annyira a háta, hogy le lehessen rakni. Leraktuk. De nem lehetett rálépni, mert mint kiderült, még nedves volt a szőre. Szép, friss, de nedves! Úgyhogy akkor kerülgettük. Viszont estére kiszáradt, és olyan gyönyörű, tiszta, friss színe lett, hogy túltett minden szőnyegtisztító vegyszeren. Igaz fáradságos volt levinni, felhozni, de nagyon megérte!

Az összes könyvem is átporolásra került egyenként kiütögetve! Végre, egy év óta nem került rá sor. Most minden lepakolva, és mielőtt visszakerült a polcra, egyenként ütögetve fújták magukból a port. És újra előkerültek a regényeim, könyveim! Úgy megörültem nekik. Annyira, mintha tudnék olvasni. Ha van szabadidőm, akkor írok ugyanis, “A Férfi” pedig csak vár- vár, hogy Csernus lerántsa róla a leplet. Abból a néhány fejezetből, amit eddig elolvastam, már igen sokat tanultam, nagyon megdöbbentett, amit olvastam. Egyetlen férfi sem volt mellettem, míg felnőttem, annyira ismeretlen “faj” számomra, értelmezni a viselkedésük ezért nem tudtam soha. A könyv rengeteg megfigyelést tartalmaz, amire eddig nem is gondoltam, és elrémített. Hogy mennyit árthat egy karakán (despota) anya, aki uralkodik a fián, a férjén, és az/azok egy életen át rettegni fognak tőle, érzelmileg mindig gyerekek maradnak, az érzelmileg nehéz helyzetekben döntésképtelenek, konfliktuskerülők. Ahogy ez alapján végig gondoltam, a családban minden pasi körülöttem ilyen, egyetlen tökös igazi férfi sincs körülöttem. Csak nehogy én is ezt tegyem Petivel! Remélem a fiam is fogja velem ugyanannyira élvezni az együttlétet később, mint a lányom. Pedig őrá is úgy rá tudom nyomni saját személyiségem indulatos bélyegét, mégis kapok tőle annyi, de annyi szeretet, és pozitív visszajelzést: “Anya, ugyan veled nem történik sok minden, mint apával, de olyan jókat nevetünk. Te olyan vicces vagy!” És erre vagyok a legbüszkébb. Hogy az én kritikus kamasz lányom is meg tudom nevettetni! Igazi szívből jövő, harsogó kacajjal! Mert egyébként alig van csak kettőnkre szánt időnk. És ez nagyon hiányzik. Annyira minden a kicsi körül forog, én meg nem tudok kettészakadni… A kicsi 0-24-ben igényli az ellátást, azonnal reagálva, folyamatosan kontrollálva. Kell keressek segítséget, anya-helyettesítőt, nem úszom meg, különben elveszítem Danát. Így is alig 1-2 év, és már nem fog rám vágyni. De most, amíg legalább itthon lehetetek, ami már olyan kevéske idő, addig legalább együtt tudunk tanulni, enni, filmet nézni, (ill. tudnánk, ha Peti hagyna)… Ma is sírva jött haza, mert történelemből két négyest is kapott. Pedig hétfőn átolvastam, kedden egyedül tanulta, amíg hazahoztam a próbáról a kocsiban átbeszéltük, de éreztem, nem volt elég alapos, és át kellett volna este még egyszer nézni, de már fáradtak voltunk… reméltem ennyi elég. De nem volt elég. Csak este Peti megint 1 órán keresztül óbégatott lefekvés címén… és nem volt elég időm Danára. Pedig még így is sokkal többet vagyunk együtt, mint régebben, de most sokkal komolyabb a tanulnivaló, sokkal több, és sokkal nehezebb. Igényli, és meghálálja, rögtön visszajelzi az együtt tanulás eredményét, jobban bevon az iskolai dolgaiba, jobban elfogadja a segítséget, és jobban együttműködik. De még ennél is több kell! Módszert kellene megtanítsak neki, hogy egyedül, önállóan, kikérdezés, segítség, ismétlés, szülői felügyelet nélkül is tudjon tanulni, ahogy én is annak idején. De ezt egyelőre nem tudom hogy kell. Úgyhogy marad az együttműködés, belefolyás, átbeszélés, kikérdezés, ismétlés, olvasás. Most végre találtam egy módszert, hogy legalább az Egri Csillagokkal haladjon: internetről töltöttem le a könyvet, így a gép előtt ül, és napi 10 oldalt olvas, és jobban élvezi, jobban odafigyel. Az apjánál sajnos most a farsangi táncgyakorlás miatt elúsztak,

így megint itt kell behozza. Ma egy barátnőm hívott, és nem figyeltem rá, hogy filmet nézett olvasás helyett, és aztán este eszméltünk, hogy kimaradt. Pedig most kezdődik a regény feldolgozása hamarosan az órán! Ha hagyom, az eredménye romlik, ő szomorú, stresszes. Ha belefolyok, én stresszelek, mert felveszem az ő feladatainak súlyát, ha felel, ha dolgozatot ír, ugyanúgy izgulok, és örülök, vagy szomorkodok az eredményen. Melyik a jó? Nem az én feladatom helyette tanulni, ugyanakkor visszajelzi, hogy annak megy jól a tanulás, akinek számon kérik, akit nyaggatnak, akire odafigyelnek. Na persze, ha jók a képességei a gyereknek. És Danának jó, minden esélye megvan rá! De így viszont hogyan lesz önálló? Így egyre jobban elvárja a segítséget, és ha nem jól sikerül valami, és a szülő magát hibáztatja, ő rákontráz, hogy igen, mert nem gyakoroltunk eleget. És akkor meg attól feszült, hogy elvárom tőle, hogy magából kihozza a legjobbat. De nagyon nehéz jó szülőnek lenni!

Közben Peti egyre több feladatot ad. Most már sokszor nem elég kézbe venni, napközben foglalkoztatni, szórakoztatni kell, este meg altatni. Napközben kicsit eljátszik, majd elfárad, unatkozik, óbégat. Akkor felveszem, és kezdődik elölről: ringatom, etetem, és altatom.

És persze külön főzök rá. Küzdünk tovább az újabb-és újabb ízű zöldségekkel! A húgoméknál a hagyományosan vízben főtt zöldségeknek nem volt se íze, se bűze, nem is ette meg. Azt hittem nem éhes, este is megkóstolta, fújtatás, trombitálás, pici, édes nyelvét kidugja, és fröcsköl, köpköd. Van amikor játékból, vagy elege van, ki tudja. És ezzel a mozdulattal tele az egész asztal, a ruhám, az övé, pedig betakarva pelenkával. És akkor is ezt csinálja, ha ízlik neki. Hozzá nyög, fröcsköl, erőlködik. Miközben jobb esetben nyeli az ételt, mint kacsa a nokedlit. De, ha otthon főzöm neki a jó Zepter edényeimben, saját gőzében, ill. pici vízzel, úgy jó íze van a zöldségeknek! Én is mindig megkóstolom. Még nem sok fajtát eszünk, nem akarom elsietni. Mivel 4-5 nap kell, míg egy új ízt bevezet az ember, és kitapasztalja, hogy a gyereknek nincs-e baja tőle. De ezt elég nehéz, mert nyögés, sírva elalvás, böfögés, büdös pelenka ugye minden nap lehetséges, és nem mindig lehet megállapítani, hogy ugyan mitől. Megy a krumpli, a répa, a sütőtök, ezek vegyesen, a zöldborsó átpasszírozva, átszűrve, a paradicsom, a cukkini. Tápszert keverek hozzájuk egy kis kanállal. És vagy krumplival sűrítem, vagy csak bio-burgonyapehellyel, ha magában párolódik, vagy ha már előre elkészítettem, és lefagyasztottam. Ez gyorsan oldódik, és teljesen natúr, igaz a város másik végébe kellett mennem érte, hogy bio legyen, mindenféle vegyszer, növényvédőszermentes krumpliból készüljön. A rizspehellyel már nem jártam ilyen jól, ez nem duzzadt meg, nem puhult meg, áztattam, passzíroztam, turmixoltam, semmi… hagytam állni, kis puhulás, de csak rágcsálni lehetett (nekem!), annyira darabos volt, úgyhogy maradt a szitán átszűrés. Azért mennyivel egyszerűbb volt szoptatni!

Mondja a gyerekorvos, hogy jöhet a tészta, sajt, tojássárgája… csak néztem rá hüledezve, Danánál ezekkel 1 évig várni kellett! Sőt a tehéntejes dolgokkal 2 éves koráig. Most meg azt olvasom a babaszakácskönyvben, hogy “és akkor egy kicsit sózza meg, tegyen bele egy kis cukrot, tejfölt, jó ropogtatni való a fogzás idejére”. Hát azt hittem, eldobom a könyvet. Könyörgöm, jó ízű ételt én is tudok készíteni, ha mindent lehet! Azért vettem meg a babáknak való kis szakácskönyvet (“Kicsiknek finomat” – Egészséges és tápláló falatok alcímmel), hogy úgy adjon tippeket, ötletet, recepteket, hogy nem lehet olajat, vajat, egyéb zsiradékot, sót, cukrot, lisztet, tejterméket beletenni a baba ételébe még. Így hogy főzzek ízletesen, változatosan, milyen ütemben, mit adagoljak? Sajnos ehhez a könyvhöz nem volt komment írva, így zsákmamacskaként beválasztottam, mert a többiről sem írtak jobbat. Egy év felett majd használható, na de addig? Mert már kezdem én unni ugyanazon zöldségek keverékét. Akkor bizonyára Peti is fogja… vagy nagyon egyhangúsághoz szokik. Aztán a másik nézet, hogy nincs is igazán íz-érzékelésük, azért esznek olyan jóízűen ilyenkor mindent. Aztán ahogy finomodik az ízlés, másfél éves kortól 3-ig jön a válogatás, mikor már kevesebb is elég.

A másik fő étkezés: vacsorára jön a babatejből készült tejpép gabonapehellyel, és némi gyümölccsel. Még próbálgatom, hogy fürdés előtt, fürdés után, cumisüvegből, vagy pohárból, cici előtt, vagy után…

És újra nincs napirendünk. Hiába kel kb. 7.30-kor, attól függően, hogy hova megyek tornázni, változik a napirend. Ha elérjük a 9.15-ös tornát (ahogy ma is egy átaludt éjszaka után), akkor kihúzza az alvást az óra végéig, (bár már nyűgös) fél 11-kor már a kocsi első zökkenésére elalszik, és alszik mondjuk másfél órát. Akkor alvás előtt szopik egy kicsit, majd ébredés után, ebéd előtt is, mivel sírva ébred, hogy kibírja az ebéd elkészültéig, És akkor hagy minket ebédelni talán, persze közben mászkál körülöttünk, úgyhogy fél szemem mindig rajta. Már kinéztem a fiókzárakat, amit be kell újítanom, csak sajnos nagyon sok a fiók az egész lakásban: összesen 96 db! Aztán neki is jön az ebéd fél 2 körül, mire újra megéhezik, és hajlandó enni, 3-kor alvás. De ma nem aludt du-n egy nagyot, csak 45 percet, így utána nyűgös volt, fél óra után már dörzsölte a szemét (tudja, erre rögtön reagálni szoktam!), kihúztuk 5-ig, de ekkor már csak 10 percre lehetett elaltatni, rögtön felébredt, bár úgy tűnt, azonnal elájult. Nem értem! Ha álmos, miért nem alszik egyszerűen? Miért ez a cécó? Szem becsuk, szunya, horkantás, mélyalvás. Nekem ennyi! Minek küzd, sír, nyög, forog, térdel, rinyál, napestig? Pontosabban addig, míg fel nem veszem… Aztán talán, esetleg, jön egy büfi, de nem mindig. Sokszor CSAK ÚGY nyűgös, mert a karomban sem alszik el, egyedül sem. A cicit időnként már csak komfortszopira használja, ami kellemes ugyan, mert ürül valamelyest a tejecske, de közel sem annyira, amennyire kellene. Ilyenkor már csomók képződnek, feszül a bőr, érzékeny az egész. Van, amikor megszán, és kiüríti, de ma csak a éjszakai 3. szopira sikerült végre! Közben két büfire emelés. Most vettem neki az egyik mamától egy nagyobb hálózsákot, mint ami eddig volt, mert az egyik vékony volt, a másikat folyton letépte a patentjánál, a harmadikat kinőtte. Ebben a 86-os nagy zsákban viszont félig van benne a gyerek, tehát nem lehet csak úgy mindenestül megemelni, mert akkor becsúszik a zsákba :-), ügyelni kell, hogy a vége (vagyis a feje) mindig kilógjon! Ez főleg a cici-cserénél macerás, mikor hirtelen kell átfordítani egyik oldalról a másikra, közben büfi pózban tartani.

Ha viszont a 10-es, vagy a 11-es tornát érjük el (ez utóbbi a legjobb időpontban, de a legdrágább, és a legkomplikáltabb a parkolóház miatt), mert Peti elaludt, akkor az egész borul. Úgy tűnik, a napirend csak akkor tartható, ha minden áldott nap ugyanaz a program, ugyanakkor, sőt, legjobb, ha nem megyünk sehova. Na, akkor tényleg tartható! Így most vagy elfogadom, hogy minden nap más, vagy szenvedek ettől, hogy úgy érzem, nincs rend a baba életében. De ha mindent feladok miatta, ha nem járok el tornázni, ha óraműszerűen csak az ő igényeit veszem figyelembe, akkor velem mi lesz?

-----

Néhány napig alig-alig akart szopizni, aprókat, folyton kiköpte. Nem értettem miért. Mondja a kineziológus, hogy a ciklus ideje alatt van, hogy a babák elutasítják a tejet. Kiröhögtem, nekem ugyan híre-hamva sincs a “szezonnak”. Hát erre hazamegyek, és meglepődve tapasztaltam, hogy véget ért a 6 hónapos pauza! Elkezdtem izgulni, hogy akkor most hogy lesz, hogy fog enni? Ha nem szopik, vagy a cici durran szét, vagy elfogy a tejem. De szerencsére egyik sem következett be. Többet, piciket kínáltam neki, nem vártam ki a négy órákat, ahogy lehetett, 3 óránként kis szopi. Így nem durrant szét, és nem is fogyott el, sőt több lett. Most kaja előtt vagy után is mindig kap.

És ha nyűgös, nem lehet össze-vissza puszilgatni, amit se Dana, sem én, sem anyu nem bír ki egyetlen percig sem. Nem lehet mellette tanulni, haladni, pakolni, mert minduntalan rájön az emberre a “mókucizás”, ahogy Dana hívja, amikor töpörödik a fejünk (ahogy anyám hívja), a szorongathatnékban kiélt szeretetvágy, ahogy én hívom. És akkor Peti nem menekül! Jön a toka puszi, amin hangosan kacag, a talpsimó, amire behúzza az ujjacskáit, és kacag. Aztán jön a pocakpuszi, az ujjacska szopogatás, a buksi csókolgatása, a kacagó, nyálas vigyor letörlése, egy szem fog megnyomogatása, magamhoz ölelés, és ringatás. Még jó, hogy olyan elnyűhetetlen! Danával megpróbáltam ennek a tizedét, de olyan röhögő görcsbe fúlt a csiklandozástól, hogy egyáltalán nem lehetett a szeretetéhséget rajta kiélni. Aztán imitálta, ahogy már a nyakam fele közeledett, hát összetekeredtem, annyira csiklandozott a saját hajam, a levegő szuszogása, a kacagásától már görcsbe állt a gyomrom, én is úgy nevettem! Szóval nem, ez nem felnőtt (nagy) embernek, gyereknek való! Ezt csak a babák tudják élvezni, díjazni, tűrni, szeretni! Még szerencse, hogy ők bírják! Nem is tudom mi lenne velünk e nélkül!?

Most e sorokat egy Bálinger-féle szemtrénerben írom, így igen küzdelmes, alig látok vele, és úgy nézek ki mint egy nagy légy. Fekete műanyag lencse, tele apró lyukakkal, így ni:


De mivel romlott a szemem az elmúlt 3 hónap alatt, így anyu ezzel lepett meg, hogy edzem a szemizmaim. Így az apró lyukakon kitekintve a szemizom sokkal többet mozog. Remélem lesz eredménye. Mert nézni vele, olvasni, rémesen fárasztó, és idegesítő!

Peti nyakán már ott a borostyánlánc. Hát egyelőre nincs fogzás, nem tudjuk tesztelni, mindenesetre úgy néz ki pucéran, mint egy afrikai bennszülött, aki az elejtett állatok fogát hordja magán. Csak ő (ill. én) mindössze az interneten ejtettem néhány kattintást, semmi állat nem múlt ki a gyógyító ékszer miatt.

Remek dolog ez az internet egyébként! Hol a printer patronjaim jönnek az eredeti töredékéért, hol egy használt könyvet tudok megrendelni, most az arckrémemtől várok csodát, vagy a remek szakácskönyvemen dühöngök. De a porszívóm, amit ott vettem remekül működik, a laptopom szintén valakié volt, imádom! A sok cuccomat, ugyan igen nyomott áron, de mind sikerült eladnom. És lám, fent van egy egész könyvtár, már innen kerestem ki a szavaló versenyre Danának a verseket, a házi feladathoz a háttéranyagokat, így a könyvtári cédula pihen a dobozban. Csak a fenekünk nő, meg az internet függőségünk. És valahogy a szabadidőnk nem akar több lenni, pedig elvileg “rengeteg időt spórolunk meg azzal, hogy nem megyünk sehova”, csak itthon nyomogatjuk a gépet… mégsem lehet abbahagyni, a függőség már kialakult! Isten hozott Szép Új Világ! Ha nem is úgy, ahogy Aldous Huxley remekbe sikerült könyvében annak idején kitalálta, de az új világ már itt van! Csak le ne maradjunk róla, míg a 2012-es időváltó vasút ideér!