dinek újratanulni azért már sokkal kevésbé nagy kaland.
Egyre kifejezőbb Peti arca, már kezd kialakulni a személyisége, akaratérvényesítés a köbön. 
Eddig is az igényeit rögtön ki kellett elégíteni, de most valahogy mindez tudatosabb lett. Már a szemdörzsölés is mintha direkt csinálná, mert akkor tudja, rögtön cselekszünk.
És időnként az az érzésünk, mintha természetesnek venné, és ennek tudatában is van, hogy őt ki kell szolgálni, ha lehet azonnal. Az evés egy külön nagy kaland, mindig izgalommal jár, vajon ízlik, nem ízlik. Eszi, nem eszi? Elkezdtük a homogenizált húst, amit a húgomtól hoztunk, sajnos ilyet nálunk nem kapni, ki tudja miért. Tiszta hús megfőzve, lepempőzve, amit az általam készített zöldségpüréhez lehet keverni. Külön mindenfajta hús, többek közt hal is. Így sokkal krémesebb, puhább, mintha én főzném bele, és így időben be tudom vezetni, nem kell a darabos ételig eljutni. Egyelőre kétszer próbáltuk ízlett neki. De mondjuk, amit tegnap megevett, mint pl.
cékla,
ahogy a képen is látszik a színe, az nem biztos, hogy holnap is le fog csúszni.Itthon megette a sütőtökös krumplit, ami a kedvence, de pl. dédinél akkorára nyújtotta a nyelvét, hogy ha olyan hosszú lett volna, tán a nyakáig leért volna. Jó, nem tudtam ott úgy pépesíteni, mert más a turmix, meg nem volt benne krumpli. És lehet, a tök se volt annyira édes, de hát attól még ugyanaz az íz, amit eddig már milliószor evett. De nem, ő szerinte határozottan nem!
Most úgy néz ki a napunk: Reggel 6-fél 7 körül ébred, akkor szopi, aztán mellettem puszilgatás közben szépen visszaalszik úgy kb. fél 8-8-ig. Aztán öltözködés, egy kis torna, játék 9-ig kb. fél 10 körül alszik el újra a teraszon. Háromnegyed órát alszik ilyenkor legtöbbször. Ez alatt én is el tudok készülni, reggelizni, tornára összepakolni. Vagy babakocsival megyünk a tornára, ez kb. fél óra gyalog, vagy kocsival. Ott közben újra szopik egy kicsit. Visszafele megint alszik háromnegyed 12 körül, ha kocsival jövünk vissza, utána itthon ugyanígy. És általában fél 1 körül kel, utána ebédelünk. Kivéve, ha másfél órára csúszik az alvás, akkor negyed 2. Mi 1-kor eszünk Danával. Két órát van fent, begyalogolja a lakást, ha pakolászok a konyhában, a nadrágomba kapaszkodik, létrát pakol, művirágot eszeget, vázát borogat. Fél 3, 3 körül alszik újra a teraszon. 45 perc, vagy másfél óra. Ez utóbbi a jobbik eset, akkor sikerül, ha félidőben észreveszem a R.E.M-et jelző megmozduló kis ujjacskákat, és egy kicsit tologatva visszaringatom. Ha fél 5 körül kel, utána gyümölcs, játék, mászka vacsoráig: 6, fél 7 körül tejpép. Aztán fél 8-8 körül fürdés. Aztán szopi, és altatás, ami hol hosszabb (2 óra is lehet), hol rövidebb: fél óra. Éneklés, hátsimogatás, és végül a bébiörző egyik Lullaby dallama altatja el. De ez csak akkor, ha sikerült kihagyni az esti alvást, és egyben kihúzta délutántól. Aztán 11 körül tápi, majd 3-4-ig alszik, szoptatás, és kel reggel 6 körül még egyszer.
Most épp visszaszoktatjuk az úszáshoz. A múltkor teljes torokból üvöltötte végig, most már a fürdést sem élvezte háton fekve, elengedett tartásban, fel kellett emeljem ülésbe, és ismét fél kézzel tartani. A fejlocsolásra azonban ismét elkezdett sírni. Valami fulladás élmény jöhet elő, mert az addig nyugodt gyerek egyszer csak elkezd üvölteni. Ahogy tudatosodik, tiltakozik az ellen, amit nem ő irányít. Így hát nem volt mit tenni, ismét fürdőruhát vettem, és beszálltam vele a kádba. Addig jól érezte magát a kezemben, míg mindkét kezemmel fogtam, aztán, ahogy elkezdtem az egyikkel fürdeni, már kezdett remegni. A fejlocsolásra tegnap még sírt. Most a kineziológus Eszter tanácsára –amit bébiúszós gyakorlott mamaként tett, nem “szakmai” szempontból, elkezdtem a saját fejem is locsolni, és közben jókat kacagtam hozzá. Megpróbáltam az ő kis kezével megfogni a tálkát, és azzal önteni a fejemre, ez azonban nem ment. Így maradt a tálka rágcsálás után a saját arcom lelocsolása, amit azért én nem élveztem annyira, de fő, hogy Petinek tessen. Kacagott is rajtam, majd az ő feje következett… és láss csodát, nem sírt, sőt egyetlen hangot sem adott! Aztán még egy, és még egy, mert minden alkalommal háromszor kell, és azokat is jól viselte. Végül a szomszéd lánytól kapott kád-ülőszékbe tettem bele, míg kiszállok, csak ugye mivel elég tetemes mennyiségű vizet szorítok ki, így mikor kiszálltam a kádból, Peti ott maradt a combjáig érő vízben fagyoskodva. Szóval meg sem tudtam törülközni, már szedtem őt is kifelé boldogan, hogy a fürdés sírás nélkül zajlott le!
Olyan kár, olyan jó volt így fürdetni, ő fekve pancsikált, nekem szabad volt mind a két kezem, jól át tudtam őt dörzsölni, most meg reszkethetek vizesen, amíg őt fel nem öltöztettem. De lényeg, hogy ma jól sikerült! Ahogy a Suttogó fogalmazott: a gyereknél az egyetlen biztos pont: A VÁLTOZÁS! Mire kialakul egy napirend, kezdjük megszokni, kezdünk hozzá alkalmazkodni, és mindent úgy szervezni… addigra tuti elavul, mert a gyerek altatási rendje módosult.
Most Petivel is úgy vagyok, ahogy Danával voltam annak idején: minden percben imádom azt, amit épp csinál. Hogy most milyen tündéri, jaj, csak így maradna, annyira édes, olyan puha, finom a kis bőre, úgy mosolyog, dugja ki a kis nyelvét, kacag, mászik, üldögél, felborul, álldogál, lecsücsül, tapsol, stb-stb. És hogy PONT MOST a legédesebb, csak ez ne változzon, ne nőjön meg, maradjon így minden…
De szerencsére nem marad, és változik, és a változás mindig édes. Ahogy a gyerekorvos fogalmazott: ez a 0-4 éves korig minden perc egy csoda! Ahogy megtanul szopizni, aludni, forogni, mászni, enni, ülni, állni, járni, beszélni, játszani… mind-mind egy történelmi lépés a baba szempontjából, és mi szülők minden nehézséget elviselünk boldogan, hogy ennek a csodának részesei lehetünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése