Alig látszik ki belőle valami: így ni! . Sírdogált egy kicsit, ki tudja mi jár ilyenkor a kis fejében, mikor (gyakran) sírva alszik el. Jövő héten megyünk Eszterhez, a kineziológushoz, talán megfejti mi lehet az ok. Olyan sokszor alszik el teljes üvöltés közepette.
Ma nem tudunk elmenni úszni, ilyen a határ:
A buszok alig járnak, a garázslejáró járhatatlan, amíg úsznánk, valószínűleg addig is betemetne minket a hó. És a síró gyerek a kocsiban, így nem igazán élmény a kocsitakarítás.
Peti eszi a főzelékeket egyelőre lelkesen, bár hozzá nyögve, sírva, szürcsölve, feszülve, ki tudja miért nem “csak úgy”. Édesíteni kell, különben nem igazán eszi, úgyhogy egy kis tápszert teszek a Zepterben magában párolt zöldségek mellé. Alig kis víz, minden vitamin benne marad. Én is megkóstolom, nekem ízlik.
Tegnap voltunk a dédinél, örömmel fogadott minket. Dana azt mondta, olyan a dédi, mint egy egér… tényleg lefogyott, beesett az arca, a foga ettől előre áll, de a haja újhullámosan hátraáll. Már jelezte igényét, hogy menjek, segítsek hajat mosni, mert egyedül Eszter a gondozója nem tudja emelni, és tartani is, mosni is. Úgyhogy a keddi szabadnapomon megyek csinosítani. De sokkal jobban néz ki, mint a kórházban.
Petitől persze el voltak bűvölve, mosolygott, gügyögött, emelte a kis fenekét, egyensúlyozott kézen, és oda volt Esztertől, aki folyamatosan beszélt hozzá. Tündéri egy nő.
Danácskámmal ma újfajta palacsintát találtunk ki: a Poffertjes helyett, ha elfogy a porunk egy dundi tésztájú palacsintát állítottam össze kis szódabikarbónával, kétfajta lisztből, almát belereszelve, sűrűbbre keverve. Fahéjjal ettük késsel-villával, mert tekerni alig lehet. De Dana örömmel sütötte, dobálta, ette, jó kiadós lett.
Petikénk meg ezalatt várakozott: Igen gyorsan kell ebédelni, mert türelme igen véges.
Megrendeltem számára a gyógyító kristályokat, elég vagányul fog kinézni borostyánnal a nyakában. Állítólag enyhíti fogzás fájdalmát. Hát kíváncsi vagyok! Mert húszszor átélni ezt a fajta fájdalmat, sírást, üvöltést, lázat, betegséget, ahogy az első kibújt, hát nem lenne jó…
Közben lassan halad a lakás helyrepakolása, mert a könyveim letakarítása, portalanítása, visszapakolása még így csonkított mennyiségben is irdatlan sok időt vesz igénybe.
A szőnyegemet tegnap lerángattam az udvarra, szerencsére jött egy szerelő, az segített kivinni a hóba. Így átporoltam elől, hátul jó alaposan. Gyönyörűen felfrissült a színe, csak olyan irdatlan nehéz, hogy miután kiszáradt az erkélyen, nem tudtam behozni. Átrángattam a küszöbön, majd bukdácsoltam rajta egy fél napig, amíg Dana meg nem jött, és berángattuk a szobába. Na, a másik szőnyegnek már nem mertem nekiállni egyedül, majd segítséggel a jövő héten, ha addig nem olvad el a hó.
Szép, szép ez a hó, kár hogy nem karácsonyra esett, és talán már elég is volt erre a télre! Szánkózni még nem tudunk kimenni Petivel, közlekedni nem lehet, és bár gyönyörű, de sajnos nem élvezhető. Még jó, hogy most még nem kell dolgozni menni, és korán lejárót takarítani, őt bölcsibe cipelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése